„Klubrádió
A lényeg

Bejelentette oktatási programját az ellenzék

30/12/2021 13:02

Oktatási programjában ingyenes első diplomát és tabletet ígér az ellenzék a diákoknak.

Teljesen átírná a jelenlegi oktatási rendszert az ellenzéki szövetség Márki-Zay Péter vezetésével, és sok elemében visszaállítanák a Fidesz előtti rendszert. Csütörtök délelőtt online sajtótájékoztatón mutatta be három képviselőjelölt a hat párt oktatási programjának legfontosabb elemeit – írja a Telex.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társerlnöke arról beszélt, hogy az oktatás csak visszafejlődött a Fidesz kormányzása alatt. Az összellenzék ezzel szemben azt tervezi első lépésként, hogy nagyarányú és egyszeri béremelést ad a pedagógusoknak.

Arról is beszélt Kunhalmi, hogy fontosnak tartják a pótlékokat, és azt is, hogy a differenciált bérezés megjelenjen a pedagógus bérekben is.

Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője azt mondta: "Biztosítjuk azt, hogy érettségiig minden magyar fiatal legalább középfokú nyelvvizsgát tehessen".

Az egyetemi képzést kiemelten fontosnak tartják, ezért "minden magyar fiatal számára ingyenes első diplomát ígér az ellenzék".

Tóth Endre, Momentum képviselőjelöltje szabad tankönyvválasztást, új tantervet, a tankötelezettségi korhatár visszaemelését, tableteket ígért.