Azért novemberben még volt csádi misszió
9/04/2026 07:53
| Szerző: Klubrádió
A Honvédelmi Minisztérium még tavaly is aktívan készítette elő a csádi katonai missziót, amelynek logisztikai költsége önmagában mintegy 21 milliárd forint lett volna – derül ki a Telex és a 444 birtokába került dokumentumokból.
A tervek szerint előbb egy 30 tagú előkészítő egység, majd egy 200 fős kontingens ment volna Afrikába, a jelenlétet pedig kilenc hónapra tervezték. A parlament korábban felhatalmazást adott a misszióra, de ezt időközben módosították, így a külföldi bevetésekről már a kormány dönthetett volna. A dokumentumok szerint a részletek jelentős részét nem hozták volna nyilvánosságra, a kommunikációt pedig kifejezetten visszafogni javasolták. Van egy olyan dokumentum is, amely arról szól, hogy az előterjesztő minisztérium azt javasolta, hogy a határozatot lehetőleg ne kommunikálja a kormány.
A honvédség a misszió végrehajtásához 1,2 milliárd forintért tervezett vásárolni páncélozott autót, teherautót, repülőgép-vontatót és mentőautót. Közel 800 millió forintot költöttek volna konténerekre, műholdbérlésre, valamint tisztító- és fertőtlenítőszerekre.
A misszió körül vita alakult ki, miután Pálinkás Szilveszter honvédszázados azt állította, hogy Orbán Gáspár is részt vett a tervezésben, amit Orbán Viktor tagadott. A kormány végül nem hozott döntést az ügyben, a tervezetet jegelték, és jelenleg nincs napirenden magyar katonák csádi kiküldése.

