„Klubrádió
A lényeg

Az ügyészség elismerte, valóban figyelték Hadházyékat, de nem "úgy"

20/05/2022 11:00

| Szerző: Klubrádió/Bohus Péter

Hadházy Ákos szerint őt és más ellenzékieket is megfigyelt a rendőrség, de a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség szerint ilyen nem történt, ezért bűncselekmény hiányában megszüntette a hivatali visszaélés bűntette miatt indított nyomozást. Azaz, a Központi Nyomozó Főügyészség szerint azért tényleg készültek fotók, de szerintük azok nem titkos megfigyelések részeiként készültek.

Közös ellenállás mellett az ellenzék
 
Ellenzéki képviselők
 
Budapest, 2019. január 3. A Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, valamint a Momentum politikusai, független országgyűlési képviselőkkel kiegészülve közösen álltak ki az Országház főlépcsőjére a kormánnyal szembeni ellenállás jegyében 2019. január 3-án. Az első sorban balról jobbra: Gurmai Zita és Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője, Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője, Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt országos választmányának elnöke, Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke, frakcióvezető. MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
 

 

Az ügyészség közleménye ezt a következőképpen értelmezi: egy más bűncselekmény miatt folyamatban lévő ügy gyanúsítottja tett feljelentést, mert álláspontja szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának korábbi volt vezetője 2017 őszétől számos alkalommal adott utasítást engedély nélküli megfigyelésekre. Hadházy Ákos szerint a megfigyeltekről, például róla és a „Ligetvédőkhöz” tartozó személyekről fotókat készítették, mozgásukat dokumentálták, majd a képeket egy üzenetküldő csoportba töltötték fel a rendőrök.

Az ügyészség szerint mivel a Budapesti Rendőr-főkapitányság személyi állományának feladata a Budapest területén tartott – a sportrendezvény és a gyülekezési jog hatálya alá tartozó – rendezvények biztosítása, úgy ezeken a "nyilvános rendezvényeken készített felvételek nem azonosíthatók a büntetőeljárásról szóló törvény szerinti rejtett figyeléssel".

Azt írják, hogy "a nyilvános rendezvények, tüntetések célja amúgy is az, hogy résztvevők a nyilvánosság előtt fejthessék ki véleményüket, vállalva azt is, hogy az eseményen róluk felvételeket készítenek. A gyülekezés biztosításában résztvevő rendőrök a rendezvények előtt és azt követően nem figyelték meg az országgyűlési képviselőket, ilyet maga a feljelentés sem állított – írta közleményében az ügyészség.

Majd azt is írták, hogy szerintük "a feljelentő összekeverte a büntetőeljárásról szóló törvényben szabályozott, valamely bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban alkalmazott rejtett figyelést, mint leplezett eszközt és a hivatkozott rendezvénybiztosítások során a rendészeti célból és a gyülekezési joggal kapcsolatban végrehajtott biztosítási tevékenységet". Tehát szerintük arról van szó, hogy fotózták ezeket az embereket, de csak a nyilvános rendezvények alatt, és ezért ezek nem rejtett megfigyelések voltak, mert "a rendőrségnek joga és kötelessége megfelelő intézkedéseket foganatosítani a rendezvények biztonságos lebonyolítása érdekében, és e célból akár felvételt is készíteni az ott nyilvánosan megjelenő személyekről, így akár országgyűlési képviselőről is", idézi az ügyészségi közleményt a 24.hu.