„Klubrádió

Áramlopási ügybe keveredett, lemondott a DK-s képviselő

16/10/2020 15:19

| Szerző: Klubrádió/Telex.hu

Pénteken több nyomozó jelent meg a VII. kerületi polgármesteri hivatalban, értesült a Telex. A rendőrség a mai napon áramlopás miatt tartott házkutatást, az ügy érintettje a DK önkormányzati képviselője, Borka-Szász Tamás lehet – ismerte el a DK közleményében. A képviselő az ügy miatt lemondott 

A Telex úgy tudja, az erzsébetvárosi önkormányzatban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai jártak. A portálnak Bajkai István, volt fideszes alpolgármester és jelenlegi országgyűlési képviselő azt mondta, hogy „az egyik DK-s képviselő, Borka-Szász Tamás irodájában bitcoinbányát üzemeltettek a gépeken, a rendőrök több számítógépet lefoglaltak”.

A rendőrség annyit közölt, hogy  „a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda feljelentés alapján lopás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás során a mai napon a rendőrök eljárási cselekményt végeztek a Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata épületében.”

A DK ezt közölte az ügyről: a rendőrség a mai napon áramlopás gyanúja miatt tartott házkutatást a VII. kerületi önkormányzatnál. Az ügy érintettje Borka-Szász Tamás, a DK VII. kerületi önkormányzati képviselője lehet. A történtek következményeként Borka-Szász Tamás azonnal lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról és kilépett a DK-ból.

A 24.hu megjegyzi: Borka-Szász eddig a VII. kerületi pénzügyi és kerületfejlesztési bizottság elnöke volt, korábban a DK elnökségi tagja. Még 2002-ben lépett be az MSZP csepeli szervezetébe, melynek több mint tíz éven át tagja volt. 2006-ban az MSZP jelöltjeként egyéniben önkormányzati képviselőnek választották, 2010 őszén újraválasztották. Amikor megalakult a DK, csatlakozott Gyurcsány Ferenc pártjához. Erzsébetvárosban tavaly ősszel lett képviselő.