„Klubrádió
A lényeg

Agrárminisztérium: 180-190 ezer rászoruló család kap szociális tűzifát

3/12/2022 10:06

| Szerző: Klubrádió

Az idei évben 5 milliárd forint támogatást biztosít az állam a Szociális Tüzelőanyag Programra – áll az Agrárminisztérium tájékoztatásában.

Az energiaválság miatt idén még nagyobb a jelentősége a szociális tűzifaprogramnak, amely az 5000 fő alatti településeken élő rászoruló családok részére nyújt segítséget. A program keretében 2374 településen mintegy 180-190 ezer rászoruló család kap a téli tüzelőjéhez segítséget, 5 milliárd forintból, közölte az Agrárminisztérium.

Azt is írták, a tűzifa több mint 50 százaléka november végéig már el is jutott az önkormányzatokhoz. Emellett a kormány országszerte hatósági árassá tette a tűzifát, hogy ezzel is segítse a lakosságot.

November végéig a program keretében az állami erdőgazdaságoktól 1956 önkormányzat igényelt tűzifát, összesen 181 796 köbmétert. Ennek legnagyobb része keménylombos, míg kisebb részben lágylombos faanyag. A legtöbb igény eddig a Szabolcs-Szatmár-Beregben és Hajdú-Biharban valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében gazdálkodó cégekhez érkezett.

Az önkormányzatok a tüzelőanyagot legkésőbb 2023. február 15-éig oszthatják ki a rászorulók részére, a támogatás teljes összegének pénzügyi felhasználása pedig március 31-éig történhet meg.

Az elmúlt 12 év időszaka alatt az állami erdőgazdaságok több mint másfél millió köbméter, fenntartható módon kezelt erdőkből származó tűzifát biztosítottak az igénylő önkormányzatok számára.

(Forrás: hvg.hu)