„Köszönjük
A lényeg

A tanárokat kihagyták a kedvezményes győri parkolásból

8/06/2023 16:26

| Szerző: Klubrádió

A polgármester ígéri, bekerülnek majd ők is.

Áprilistól jelentősen kibővítették Győrben a fizetős parkolási övezeteket, bár azóta újabb és újabb kedvezményekkel puhítják a rendeletet. Most azokat célozták meg, akiknek a munkahelye esik az új fizetős zónába: óvónők, bölcsődei dolgozók, gyermekvédelmisek, háziorvosok jogosultak a kedvezményre. A helyi rendeletből ugyanakkor kimaradtak a tanárok. A Telex az erre vonatkozó kérdésére választ nem kapott, de a polgármester csütörtökön bejelentette: egy hónapon belül a tanárokat is beveszik a körbe.

Tavaly évvégén döntött a képviselő-testület Győr fizetős parkolózónáinak kiterjesztéséről, de az csak most áprilisban lépett életbe.

Dézsi Csaba András polgármester az önkormányzati lapban azzal indokolta a zónák kiterjesztését, hogy a felszíni parkolók megteltek, a zöld területeken már nem tudnak és nem is akarnak parkolókat létesíteni. Dézsi szerint sajnos az sem ritka jelenség, hogy az ingyenes parkolókat valamiféle lerakatnak használják az emberek, előfordul, hogy a kocsik több héten át állnak egy helyen. Az sem ritka, hogy reggel bemegy autóval valaki vidékről dolgozni Győrbe, és ott hagyja a kocsit a nem fizető parkolók egyikében.

Egy tanár a minap szóvá is tette a Facebook-bejegyzésében, hogy június elseje után megpróbált bérletet vásárolni, de közölték vele: neki nem tudnak adni.

Ezután kereste meg a Telex a rendeletet alkotó polgármesteri hivatalt. A jegyzőtől azt kérdeztük, miért maradtak ki a rendeletből a pedagógusok, és van-e esély arra, hogy utólag bekerüljenek?

A kérdés hétfőn landolt az asztalukon, csütörtökig visszajelzés nem érkezett, de kéthetente ezen a napon „vizitel” a városi rádióban a polgármester (Polgármesteri Vizit a műsor címe), és itt szóba hozta a tanárokat.

Nehéz nem összefüggést látni az elküldött kérdéseink és a bejelentés között, de annál fontosabb, hogy Dézsi Csaba András elismerte, hogy a tanárok kimaradtak, de ezt a hiányosságot pótolják: „a következő közgyűlésen napirendre kerül, egy hónapon belül ők is vásárolhatnak a bérletből. Elnézést érte.”