„Köszönjük,
A lényeg

A szélsőjobbról oktatja a németeket az amerikai alelnök

14/02/2025 18:38

| Szerző: Klubrádió

Az amerikai alelnök előbb a The Wall Street Journalnak adott interjújában, majd a Müncheni Biztonsági Konferencián elmondott beszédében utalt arra, hogy a hagyományos német pártoknak nem szabadna „tűzfalat” felhúzniuk közéjük és a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt közé. A német kormány a belügyekbe való beavatkozásként utasította vissza Vance szavait.

JD Vance azt nyilatkozta,  sürgetni fogja a német politikusokat, hogy működjenek együtt minden párttal, beleértve az AfD-t is. Az amerikai alelnök szerint az orosz beavatkozást a nyugati demokráciába az Egyesült Államokban és Európában is jelentősen eltúlozták. Kijelentette, hogy a migráció megfékezésének elutasítása sokkal nagyobb veszélyt jelent a demokráciára, mint Moszkva beavatkozása a választásokba.

Sajnos, úgy gondolom, hogy a választók akaratát sok európai barátunk figyelmen kívül hagyta – mondta Vance, aki úgy vélekedett, hogy a migráció ellen harcoló pártok távol tartása a kormánykoalícióktól az emberek akaratának semmibe vétele.

Az alelnök hasonló szellemben szólt péntek délután a Müncheni Biztonsági Konferencián tartott beszédében. Vance szerint az európai vezetőknek nem lenne szabad figyelmen kívül hagyniuk a választók akaratát azzal, hogy politikai „tűzfalakat” emelnek, és bizonyos pártokat igyekeznek kizárni a hatalomból. 

Emellett Elon Musk többször is nyíltan kifejezte támogatását az AfD irányába.

A Wall Street Journalban megjelent interjúra a német kormányszóvivő reagált. Aki azt mondta, nem tartja helyesnek, hogy külföldiek, beleértve a baráti külföldieket is, ilyen intenzíven beavatkozzanak egy választási kampányba a választási időszak közepén – mondta, utalva a jövő hét vasárnap esedékes Bundestag-választásokra.

Boris Pistorius német védelmi miniszter a müncheni konferencián elhangzott Vance-beszédre reagált, elfogadhatatlannak nevezve, hogy az európai demokráciákat autoriter rezsimekhez hasonlítja. Ezt a demokráciát kérdőjelezte meg az amerikai alelnök, nemcsak a német demokráciát, hanem egész Európa demokráciáját – mondta Pistorius. Hozzátette: Ha jól értem, akkor Európa állapotát ahhoz hasonlítja, ami egyes autoriter rezsimekben uralkodik... ez elfogadhatatlan.

J.D. Vance arról beszélt Münchenben, hogy szerinte a véleménynyilvánítás szabadsága visszaszorulóban van Európában.

(MTI)