"A nyáron újra felszántjuk az országot" – jelentette be Magyar Péter
19/06/2025 14:07
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Július 12-én kongresszust tart a Tisza Párt.
Ezen a nyáron újra felszántjuk az országot, körbejárjuk a csodálatos magyar vidéket – jelentette be csütörtökön Magyar Péter, aki a friss Médián-kutatásra reflektálva azt írta:„az elmúlt egy évben és az elmúlt hónapokban egyre inkább érezhető, hogy megmozdult az ország. Ma egy új, valódi rendszerváltás zajlik. Most nem pártok mozdultak meg, hanem emberek.”
Egyúttal aki bejelentette, hogy július 12-én a Tisza a kormányzati felkészülés jegyében tart kongresszust, és „meghallgatják minden magyar ember hangját”.

„Én hiszek bennetek. Hiszek magunkban. Hiszek abban, hogy amit elkezdtünk, azt be is tudjuk fejezni. És hiszem, hogy ezekben a hónapokban, hetekben és napokban egy új, egy emberséges Magyarország születik. Olyan, ahol nem az számít, ki milyen családból jött, nem az számít, miben hisz, hogy kit szeret, vagy épp, hogy mennyije van, hanem hogy mit tesz a közért, az emberekért, a hazájáért – jelentette ki Tisza elnöke.