„Köszönjük
A lényeg

A Kúria szerint is közadat a szegedi alpolgármester kínai útja

18/06/2024 07:12

 | Szerkesztő: Ivánkai Márk

A Kúria szerint is közadat a szegedi alpolgármester kínai útja –  számolt be róla az Átlátszó oknyomozó portál. Kármán Kolos szegedi lakos még tavaly nyáron fordult adatigénylő bírósághoz, miután a szegedi önkormányzat titkolta, hová utazott Nagy Sándor alpolgármester.

A külügyminiszter decemberi bejelentéséből kiderült, hogy a kínai autóipari óriás épít gyárat Szegeden, a város pedig a gazdáktól átvett földet 17-szeres áron adta tovább a kínai beruházóknak. Az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság kimondta, hogy Nagy Sándor kiküldetésének úti célja közadatnak minősül, az önkormányzat fellebbezése után a Szegedi Törvényszék másodfokon úgy döntött, nem közadat. Kármán Kolos az ítélet miatt a Kúriához fordult a TASZ segítségével, amely szerint az elsőfokú bíróság látta jól a helyzetet, így az önkormányzatnak minden kért adatot ki kell adni.

Segesvári Csaba, az Átlátszó munkatársa a Klubrádiónak elmondta: szégyenteljes, hogy egy évet kell pereskedni ahhoz, hogy egy titkolózó önkormányzat a nyilvános adatokat kiadja.

2024. június 17. A lényeg (2024.06.17.) Segesvári Csaba
00:53
00:00
 

Aláírásra került a jövőbeli szegedi BYD-gyár telkének ad
 
Botka László
 
Budapest, 2024. január 30. Kung Tao kínai nagykövet, Botka László, Szeged polgármestere, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Mihálffy Béla, a KDNP országgyűlési képviselője (b-j) a BYD bejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. január 30-án. Aláírásra került a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító kínai BYD jövőbeli szegedi üzemének helyszínt biztosító telek adásvételi előszerződése. MTI/Máthé Zoltán
Fotó: Máthé Zoltán / MTI/Máthé Zoltán