Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

A Fővárosi Törvényszék meghosszabbította a Szőlő utcai gyanúsítottak letartóztatását

14/01/2026 14:24

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

Szabadlábra kerülésük esetén a bizonyítást megnehezítenék vagy meghiúsítanák – indokoltak.

Három hónappal meghosszabbította a Szőlő utcai botrányban érintett négy személy letartóztatását a bíróság – közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya.

Még 2025 decemberében rendelték el a volt igazgató, az egyik gyermekfelügyelő, egy nevelő, és az egyik rendész letartóztatását, ami után a kényszerintézkedés meghosszabbítását kérte az ügyészség. „A rendelkezésre álló adatok alapján a bíróság úgy ítélte meg, hogy a terheltek vonatkozásában megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülésük esetén a bizonyítást megnehezítenék vagy meghiúsítanák”.

 
Szőlő utcai javító
Google Maps
 

Ezzel a néhány nappal ezelőtti sajtóértesüléseket is megerősítette a Fővárosi Törvényszék. Kovács-Buna Károly korábbi igazgatót tartóztatta le decemberben az ügyészség. Ő röviddel decemberi kinevezése után, aznap mondott le, hogy nyilvánosságra kerültek az intézetben történt bántalmazásokat bemutató videók. Elődje, Juhász Péter Pál már május óta van letartóztatásban.

A négy gyanúsítottal a nyomozó ügyészek közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás, és részben kiskorú veszélyeztetése, valamint könnyű testi sértés bűncselekményének megalapozott gyanúját közölték. Emellett egyikük – mint megbízott igazgató – akadályozta az intézet korábbi vezetőjének felelősségre vonását is, ezért a férfi minősített bűnpártolás bűntettével is gyanúsítható.