„Zajlik
A lényeg

A főváros ezer elbocsátandó Tungsram-dolgozónak ajánlott álláshelyet

3/05/2022 21:00

| Szerző: Klubrádió

A Tungsram újpesti gyárából elbocsátanak 400 dolgozót, nekik mintegy 1000 betöltetlen budapesti közszolgáltatási álláshelyet ajánlanak fel – jelentette be Déri Tibor, Újpest momentumos polgármestere, miután egyeztetett a Tungsram vezetésével, a cégnél működő szakszervezettel, a fővárosi önkormányzattal, illetve több ellenzéki országgyűlési képviselővel a negyedik kerületi városházán.

A Tungsram mintegy 1600 dolgozóját küldi el, akik közül 400-an az újpesti telephelyen dolgoznak. Nekik a felajánlott állásokhoz átképzéseket biztosítanak, valamint szakemberekkel az elbocsátott munkásokat abban segítik, hogy a lehető legjobb állást találhassák meg, illetve arra sikerrel pályázhassanak akkor is, ha a versenyszférából felajánlott állásokat pályáznának meg. Kiss Ambrus főpolgármester helyettes azt mondta, hogy már csak azért is igyekeznek mindent megtenni a munkavállalók megsegítésére, mert „ez a válság nem csak ennek a vállalkozásnak a válsága”, ez könnyen tovább gyűrűzhet más cégek felé is.

Varju László, a választókerület DK-s országgyűlési képviselője kijelentette, „Itt az ideje, hogy a kormány amelynek stratégiai partnere a Tungsram, elmondja mit kíván tenni a dolgozók érdekében.”

Varju emlékeztetett arra, hogy a múlt héten az illetékes minisztériumnak kérdést tett fel a témában, de határidőn belül nem válaszoltak, majd ezek után megkérték, hogy az új Országgyűlésben ismételje meg a kérdést. A kormány Ilyen hozzáállással foglalkozik mintegy 1500 ember sorsával” – tette hozzá az ellenzéki politikus.

(Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi)