„Támogassa
A lényeg

A főváros átvállalná az Oltalomnál dolgozók fizetését

19/10/2023 17:04

| Szerző: Klubrádió

A főváros határozatlan időre átvenné az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karatitív Egyesület budapesti szociális intézményeiben dolgozók fizetését – jelentette be Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.

Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy az itt dolgozók átmenetileg a főváros cégéhez, a BMSZKI-hez (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei) kerülnének.

A MET és az állam közti vita miatt az egyházhoz tartozó intézmények napról-napra egyre bizonytalanabb helyzetbe kerülnek, van ahol a dolgozók hónapok óta nem kapják meg rendesen a fizetésüket. A főváros vezetése az elmúlt napokban egyeztetett a Magyar Evangéliumi Testvérközösséggel, illetve az Oltalom Karitatív Egyesülettel.

"Ahhoz, hogy Budapesten stabil maradjon a szociális ellátás, lépni kell" – mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. Hozzátette, hogy a MET és az Oltalom Budapesten működtet 260 fős éjjeli menedéket, átmeneti szállást, ápolási osztályt, ami gyakorlatilag kórházi ellátás, nappali melegedőt, népkonyhát, szociális szolgálatot, női szállót és családok átmeneti otthonát is.

Kiss szerint azt elmúlt napok egyeztetései alapján az látszódott, hogy a legszűkebb keresztmetszetet a hónapok óta nem rendezett nettó bérfizetés okozza a dolgozók körében. A főváros célja, hogy a dolgozók ne menjenek el az intézményekből, ezért olyan javaslatot visznek a jövő heti Közgyűlés, amelynek értelmében november 1-től a főváros átmenetileg biztosítja a nettó béreket és fizetik a bérek utáni járulékokat is.

A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, nem fenntartók lesznek, nem is szeretnének azok lenni, ők kizárólag az ott dolgozók felmondását szeretnék megelőzni. Kiss elmondta, hogy ez egy átmeneti helyzet, ami addig tart míg a magyar kormány és a MET meg nem állapodnak egymással.

(Kiemelt képünkön: Iványi Gábor az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai központja előtt 2020. szeptember 19-én.)