„Klubrádió
A lényeg

300 milliós pluszkiadást okozott Putyin és Erdogan budapesti látogatása

30/11/2019 10:35

| Szerző: Népszava/Klubrádió

Összesen 300 millió forintos pluszkiadást okozott az Országos Rendőr-főkapitányságnak és a Terrorelhárítási Központnak, hogy egy-egy napra Budapestre látogatott az ősszel Vlagyimir Putyin orosz és Erdogan török elnök – tudta meg közérdekű adatigényléssel a Népszava.

Ebből a kisebb tétel volt az orosz elnök október 30-i látogatása, erre 106 millió forintot költött az ORFK. Az összeg a személyi juttatásokból, az azokat terhelő járulékokból, illetve dologi kiadásokból áll össze. Például abból, hogy az orosz delegáció miatt elszállítottak 216 járművet a diplomáciai konvoj útvonalán, ami bő 4 millió forintba került. A török elnök november 7-i fogadása 176,5 millió forintot emésztett fel. A török delegáció fogadásának alkalmával 271 kocsit kellett máshová szállítani, ennek költsége majdnem 4,8 millió forint volt. A Készenléti Rendőrség kiadásai a Putyin-vizit idején 50,4 millióra, míg a török elnök látogatásakor 24,9 millió forintra rúgtak. A TEK pedig Putyin érkezése miatt 1780, míg Erdogan látogatása okán 2149 óra túlszolgálatot teljesített. Ez a két feladat 18,7 millió forint többletkiadással járt.