300 ezer magyar kap 120 ezer forintnál is kisebb nyugdíjat
28/04/2025 10:01
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Az ország népének 12,3 százaléka
A nyugdíjak vásárlóértéke a keresetekéhez viszonyítva az idén 6,4 százalékkal romlott. Az átlagnyugdíj a Fidesz hatalomra kerülése előtt a nettó átlagkereset 65,1 százalékára rúgott,
most még a 48,5 százalékot sem éri el.
Az énpenzem.hu összesítése szerint az idén majdnem 300 ezer ember, azaz a nyugdíjasok 12,3 százaléka kap havonta 120 ezer forintnál kevesebbet. További 358 ezer idős 120 ezernél ugyan többől, de 160 ezernél kevesebből gazdálkodhat havonta. A nyugdíjasok majdnem fele a 200 ezer forint alatti juttatási kategóriába esik.

Az öregségi nyugdíj Budapesten a legmagasabb, átlagosan 289 025 forint. Ez az országos átlagot 47 ezer, a legalacsonyabb megyei értéket, Bács-Kiskun vármegye átlagát 73 ezer forinttal haladta meg. Az országos átlagnál nagyobb összegű ellátást folyósítottak még Fejér, Pest, Komárom-Esztergom, Veszprém és Győr-Moson-Sopron vármegyében, ugyanakkor Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés vármegyékben a legalacsonyabbat, 218 ezer forint alatti összeget.
A főváros mellett Pest vármegye három járásában, valamint a Tiszaújvárosi járásban érte el a 270 ezer forintot az ellátás összege. A dél-alföldi Mórahalmi, Kisteleki, Kiskőrösi, valamint az észak-alföldi Csengeri és Baktalórántházai járásban 190 ezer forint alatt maradt az öregségi nyugdíjak átlaga. Ez pedig a fővárosi kétharmadát sem éri el. Budapesten belül is nagyok a különbségek: a XII. kerület 331,7 ezer forintos átlagával szemben a XX. kerületben mindössze 262,1 ezer forintot mértek.