115 millióért bérelt dísznövényeket az állami cég
4/02/2025 08:33
| Szerző: Klubrádió
Feldarabolták a szerződést három részre, Hadházy szerint azért, hogy ne kelljen rá közbeszerzést kiírni.

Emlékeztet, a virágbérlő Idomsoft az egyik fő elkövetője az állami szoftvereknek, ott van a választási szoftvereknél is és a “Digitális állampolgárságban” is.
Megállapítása szerint a virágbérlés nyilvánvalóan csak egy kis huncutság a többihez képest.
A bérbeadó cégről azt írja, "ez egy kis start up cégként indult, nagy médiafelhajtással, aztán a szokásos földbeállással. Aztán megjelent benne egy Pecsenye Roland nevű jóember, “start up guru” , aki mit ad Isten, pl Mészáros bankjának informatikai igazgatója is lett. Az Idomsoft-tal történt üzlet óta látszik is némi bevétel (de ennek alapján sikerülhetett még pár állami céget megpumpálni)"
A cég honlapjáról nagyon furfangos módon lehet eljutni a szerződés adataihoz, Hadházy szerint nyilvánvalóan nem véletlenül.
