„Klubrádió“
Utópia

Egy hibás mutáció segít az AIDS gyógyításában

17/03/2019 07:07

| Szerző: Klubrádió

Egy véletlen vitte közelebb a kutatókat az AIDS gyógyításához. Amit a közvélemény halálosnak tart, talán mégsem az.

2019. március 12. Utópia
48:50
00:00

 
 Forrás: Flickr.com
 

Az AIDS a mai napig tabunak számít Magyarországon. Az utóbbi évtizedben háttérbe szorult, kevés szó esik róla, így a közvélemény továbbra is annak a halálos betegségnek tartja, mint ami 1981-ben megjelent. Pedig már jó tíz éve vannak olyan speciális kezelési módok, amellyel meg lehet állítani az AIDS terjedését a szervezetben, és betartva az orvos által elrendelt kezelést, nem okoz különösebb gondot az életben.

Az elmúlt héten röppent fel a hír, hogy megvan az AIDS gyógymódja. Egy rákos betegnél őssejtterápiát végeztek, és a kezelés hatására a rákos sejteken kívül és az AIDS vírus is eltűnt a beteg szervezetéből. Ez volt a második ilyen est az utóbbi 5 évben.

Erről beszélt Dr. Prohászka Zoltán immunológus, egyetemi tanár az Utópiában.

A műsor második részében, egy törzshallgatónk, Halmos Antal nyilatkozott a világot foglalkoztató ügyekről, és elmondta miért tartja fontosnak, hogy nyolcvanon fölül is könyvet írjon minderről.

A műsort a fenti, "lejátszás" ikonra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Flickr.com.