Santiago Calatrava, a világhírű építész újabb műveiről beszélt Sylvester Ádám.
Budapest kapui - Kelecsényi Kristóf sorozatának következő része a Váci úti toronyház, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 73 méter magas épülete.
Torma Tamással Zebegénybe utazunk ahol a Kós Károly tervezte Havas Boldogasszony templomát ismerhettük meg.
Vámos Miklós kezdeményezésére megvalósult az Esterházy Alkotóház, Tervezők és építők önkéntes munkájáról beszélgettünk a Market Zrt -t képviselő Nagy Edittel és Szabó Levente Ybl - díjas építész egyetemi tanárral.
Lakhatási krízis kezelés felsőfokon. Így jellemezhető a most elsőként megvalósuló program Újpesten, ahol egy elhagyott iskolaépületben bontás helyett korszerű bérlakásokat alakítanak ki Európai Uniós támogatással. Takács Ákos építészt halljuk a részletekről.
Séta az egykori tőzsdepalotában. Kovács Krisztina emléktúráján vehettünk részt.
