A francia szélsőbal vezére, Jean-Luc Mélenchon, aki 2014-ben azt írta, hogy „A NATO elvesztette a Krímet – ez jó hír”, és aki 2017. április 23-án tartott első elnökválasztási fordulón a szavazatok 19,6%-át szerezte, és tavaly olyan határozati javaslatot nyújtott be a francia parlamentnek, amely apartheidállammá nyilvánította volna Izraelt, az október 7-i támadás után pedig terrorakció helyett „a palesztin erők fegyveres offenzívájáról” beszélt „Gáza, Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem Izrael általi megszállásának intenzívebbé válásának kontextusában”.
Spanyolországban a Podemos vezette szélsőbalos pártszövetség, a Sumar egyes tagjai tartózkodtak, mások nemmel szavaztak a finn és svéd NATO-csatlakozására, és élesen ellenzik a fegyverszállításokat Ukrajnába. A kommunista párt elnöke úgy nyilatkozott, hogy „A megszállt népeknek joguk van megvédeni magukat”, és nem volt hajlandó terrorszervezetnek nevezni a Hamászt. Yolanda Diaz munkaügyi miniszter pedig arra biztatta Európát, hogy álljon ki az izraeli apartheid ellen.
Amerikában Cornel West tekintélyes fekete polgárjogi harcos, egyetemi tanár úgy véli, Ukrajnában „proxyháború folyik az Amerikai Birodalom és az Oroszországi Föderáció között”, amit a „NATO bővítése provokált ki”. Most pedig, bár elítélte a Hamászt, hozzátette: Izrael „75 éve ártatlanokat öl”, „ördögi megszállás” alatt tartja Palesztinát, az erőszakért pedig „elsősorban” Izrael és az Egyesült Államok felel. Mennyire erős a palesztinbarát és egyben Izrael ellenes mozgalom a fejlett világban, Nyugat-Európában és Amerikában? És miért? Vendégünk Gadó János szociológus, újságíró, a Szombat munkatársa.
