„Klubrádió

- Vendégeink, témáink:

 

- "Különleges életek" címmel készített 2020-ban útmutatót a Körbeveszünk program keretében fogyatékkal élő gyereket nevelő családok számára a Kézenfogva Alapítvány. Az útmutatót idén márciusban aktualizálták. Az életciklusokhoz tartozó kérdéseket a családok és fogyatékos emberek közreműködésével gyűjtötték össze. Pordán Ákos, az alapítvány ügyvezetője mutatta be a kiadványt.

- Tiszaburát az ország egyik legszegényebb településeként ismerjük, a faluban 2016 óta zajlik a felzárkózást segítő, Máltai Jelenlét Program. A településen asztalosműhelyt és varróüzemet létesítettek, a jelentkezők szakmát tanultak és képesítést szereztek. A szeretetszolgálat pátyi és gyulai műhelyében készülő termékek pedig egy nagy élelmiszerlánc-áruház polcaira kerültek. Ezeken a településeken fogyatékos, illetve rászoruló embereknek is biztos megélhetést jelent a helyi üzemben végzett munka, ami nem egyszerű karitatív tevékenység, hanem a versenyszférában is működőképes, önfenntartó vállalkozás. Ezeket a történeteket dolgozza fel a Magyar Máltai Szeretszolgálat Jelenlét című dokumentumfilmje. Romhányi Tamás kommunikációs vezető volt a vendégünk.

2021. május 01. Szerepvállalás (2021. május 01., szombat 18:00)
26:12
00:00
Műsorvezetők: Bíró Bori Szerkesztők: Bíró Bori