„Klubrádió

ISMÉTLŐ ADÁS (május 29.)

A SozialMarie a legrégebbi európai társadalmi innováció díj. Célja a példaértékű projektek népszerűsítése, valamint a társadalmi innovációról szóló párbeszéd elősegítése. 2005 óta minden évben 15 kiemelkedő projektet díjaz Kelet-Közép Európa 6 országából. A szakmai zsűri idén 299 pályázat közül választotta ki a 3 fődíjas és további 12 nyertes projektet, köztük 3 kiváló magyar kezdeményezést. A rangos 2. helyezést az Utcajogász Egyesület Járvány-jogsegély szolgáltatása kapta. Elkötelezett ügyvédek egy csoportja egyszerű módot talált arra, hogy jogsegélyt nyújtson a hajléktalan és lakásszegénységben élő embereknek, és segítse őket szociális és emberi jogaik érvényesítésében. Mekler Kinga, az egyesület önkéntes ügyvédje volt a vendég.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány segélyvonalait és online platformjait egy közel 100 fős, képzett önkéntesekből álló csapat teszi elérhetővé ingyenesen, napi 24 órában. Az alapítvány szolgáltatásaihoz tartozik azoknak a felnőtteknek a támogatása is, akik egy gyerek biztonságáért, hollétéért aggódnak. A fiatalok lelki egészségére és a felnőttek pandémia alatti támogató szerepére hívja fel a figyelmet a szervezet legújabb megmozdulása. A #FelelősFelnőtt kampány célja, hogy rávilágítson azokra a kihívásokra, amelyekkel a gyerekek és a kamaszok nap mint nap találkoznak a járvány alatt. R. Csekeő Borbála, a Kék Vonal Alapítvány szakmai vezetője avatott be a részletekbe.

2021. július 31. Szerepvállalás (2021. július 31., szombat 18:05)
22:36
00:00
Műsorvezetők: Bíró Bori Szerkesztők: Bíró Bori