Adott a lehetőség a NATO légterét megsértő harci repülőgépek lelövésére – mondta Ursula von der Leyen – Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Hszi Csin-ping kínai elnök bejelentette, hogy Kína 7-10 százalékkal csökkenti az üvegházhatásúgáz-kibocsátását 2035-ig – Bart István, a Klímastratégia Intézet 2050 vezetője, klímapolitikai szakértő
Rendhagyó szülői értekezletet a Horváth Mihály Gimnázium jövőjéről – Szabó Zoltán Ferenc, Szentes város polgármestere
Csütörtökön elvett a kormány Budapesttől több milliárd forintot – Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója
A fővárosi kormányhivatal 60 napon belül bezárhatja az egyház Dankó utcai hajléktalanellátó intézményeit – Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke
Négy izgalmas közéleti, politikai és társadalmi kurzussal indul a CEU Bibó István Szabadegyetem idei szemesztere – Sebők Marcell, a CEU Bibó István Szabadegyetem tanára
Új videó a Klubrádió YouTube csatornáján – Szegedi szupernagyik bokszkesztyűvel – Warholik Zoltán, a Klubrádió szerkesztő-műsorvezetője
