„Zajlik

Meghalt Karsai Dániel ALS-beteg, aki élete végéig küzdött az eutanázia engedélyezéséért – Zeller Judit, a TASZ magánszféraprojektjének szakértője

A Hezbollah vezetőjének halálával történelmi fordulópont, amely
megváltoztathatja az erőegyensúlyt a Közel-KeletenKis-Benedek József nemzetbiztonságii szakértő 

A 24 éven alattiakat és a 60 éven fölöttieket kellene munkába állítani, hogy annyi dolgozó magyar maradjon 2030-ra, mint most – Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökségi tagja, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke

Csodásan hangzó, de újra csak súlytalan díjakat kapott a Liget Budapest, illetve a Magyar Zene HázaOngjerth Richárd építészmérnök, urbanista

Taktikázva hárítják költségeiket az ügyfelekre a bankok – Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti bank volt elnöke, korábban ipari miniszter

Mi lesz Orbán Balázzsal '56-os forradalomról szóló kijelentése után? – Lakner Zoltán politológus, a Jelen főszerkesztője

Az amerikai kamatcsökkentés tényező lehet az elnökválasztásnálNagy Gábor külpolitikai újságíró, a HVG vezető szerkesztője

A nőkről beszélt Ferenc pápa egy belga katolikus egyetemen, az egyetem azonnal elhatárolódott tőleGégény István, a Szemlélek blog alapító-szerkesztője

2024. szeptember 30. Reggeli gyors (2024. szeptember 30., hétfő 06:00)
131:38
00:00
Műsorvezetők: Panxnotded Miklós, Selmeci János, Herskovits Eszter, Dési János, Szénási Sándor, Para-Kovács Imre Szerkesztők: Selmeci János, Korpás Krisztina, Bencsik Gyula, Herskovits Eszter