„Zajlik

Az amerikaiak lelőttek egy húszi cirkáló rakétát a Vörös-tengeren, amit rombolójukra irányítottak, közben az ENSZ hozzáférést kér Izraeltől egy kikötőhöz a Földközi-tengeren, hogy segélyt juttassanak a Gázai övezetbeKaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense

Új miniszterelnöke van Franciaországnak, Gabriel Attal az eddigi legfiatalabb és az első nyíltan meleg kormányfő az országban – Szűcs Anita, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének oktatója

Utánajárt a határon túli magyarok ingyenes utazásánakJózsa Márta, a Klubrádió munkatársa

A munkahelyek 40 százalékát érintheti a mesterséges intelligencia előretörése az IMF szerint – Ződi Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa

Kórházi osztályok jelentik be, hogy csökkentett kapacitással tudnak csak működni vagy éppen bezárnak egy időre – Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász

Ha megjönnek az uniós források, egy részük kamattámogatott hitelekre és foglalkoztatásjavításra mehet majd, amiről aztán lehet sikerkampányt csinálni – Hegedűs Dániel, külpolitikai szakértő, a German Marshall Fund elemzője

Az 50 legjobb gimnáziumba szinte kizárólag gazdag szülők gyerekei járnakBerényi Eszter, szociológus, egyetemi docens

Köretek – Bodrogi „Fűszeres” Eszter, gasztroblogger

2024. január 16. Reggeli gyors (2024. január 16., kedd 06:00)
133:31
00:00
Műsorvezetők: Panxnotded Miklós, Selmeci János, Herskovits Eszter, Dési János, Szénási Sándor, Para-Kovács Imre Szerkesztők: Selmeci János, Korpás Krisztina, Bencsik Gyula, Herskovits Eszter