Napsütés, fotósok hada, elegáns ruhákban vonuló sztárok a vörös szőnyegen… igen, ez Cannes, a filmvilág egyik legrangosabb fesztiválja, amely az idén minden eddiginél sűrűbb programmal várja a nézőket. De vajon milyen filmeket láthat ott a közönség, és közülük melyekkel találkozhatunk majd itthon, a Cirko Film műsorán? Megtudtuk Garancsi Ágnes esztétától.
Immáron tizedik alkalommal adott otthont Szeged városa a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválnak. A május 13-17. között megtartott rendezvény versenyprogramjába több mint 400 alkotást neveztek, és közülük 41 filmet válogatott be az előzsűri. A mezőnyről, a nyertes alkotásokról és a tanulságokról Szabó Gábor operatőrt, a zsűri elnökét kérdeztük.
Különleges, a független előadóművészet támogatási és működtetési kereteit újragondoló vitaanyag került nemrég az érintettek asztalára. A Szabó György és Imely Zoltán által közel egy éven át készített, Dologidő című átfogó munka feltárja a helyzetet és javaslatokat fogalmaz meg a másfél évtizede nehezített pályán mozgó független alkotók, művészek, társulatok megszervezésére. A vitaanyag egyik szerzője, Imely Zoltán, valamint Kulcsár Viktória kulturális menedzser érkezett hozzánk, velük jártuk körül a témát.

