„Klubrádió

Café Péntekünket ezúttal sajnos a gyász lengte be, három nagy embert is veszítettünk el a héten, egy negyedikre pedig emlékeztünk.

Elhunyt Nagy Bálint építész, aki a Beszélő és a SZETA egyik alapítója és motorja volt, valamint a FUGA vezetője 2009 óta. Először rá emlékeztünk

Babarczy László, rendező, tanár, a legendás Kaposvári Színház igazgatója meghatározó szerepéről Ascher Tamást kérdeztük a Café Péntekben

Beke Lászlóról, a magyar művészettörténet egyik legfontosabb elemzőjéről, tudósról, egyetemi tanárról, a magyar avantgarde legjobb ismerőjéről pedig Bojár Iván András művészeti íróval beszélgettünk

Szintén nagy űrt maga után hagyó, 25 évvel ezelőtt elhunyt szociológus, a demokratikus ellenzék egyik legjelentősebb alakja, a SZETA létrehozója, Solt Ottilia volt a témánk, akiről a II. kerületi otthona közelében most teret neveztek el. Hodosán RózaHaraszti Miklós és Kőszeg Ferenc emlékeztek rá.

Végül a Bergeni Irodalmi Ház online irodalmi estjéről volt szó, amelyen Magyarország is részt vesz. Eme alkalomból a Magyar Fordítóház Alapítvány és a Magyar Műfordítók Egyesülete ISA PUR címen zenés irodalmi fesztivált tart, itt lehet követni élőben is videón keresztülLázár Júlia műfordító beszélt az eseményről.

 

2022. február 04. Café Péntek (2022. február 04., péntek 20:00)
52:56
00:00
Műsorvezetők: Váradi Júlia Szerkesztők: Váradi Júlia