Művészbejáró (2024. november 03., vasárnap 16:05): Fodor Annamária
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. november 03., Vasárnap 16:05
Fodor Annamária, Pintér Béla és Társulatának kiváló színésze volt az adás vendége. A Színművészeti bábosztályában végzett, Rudolf Péter hívta annakidején az Új Színházba, ahonnan a Tháliába szerződött. Sokan a Munkaügyek és a Bátrak földje című sorozatok egyik főszereplőjeként ismerik.
A kritikai rovatban Bóta Gábor beszélt az Itt élünk előadásáról a Kamrában, Halloween alkalmából két horrorisztikus történetről, A lány vonatonról a Játékszínben, illetve a Kísértetházról a Karinthy Színházban, és a világhírű baszbariton, Erwin Schrott dalestjéről az Eiffel Műhelyházban.
Művészbejáró (2024. október 27., vasárnap 16:05)
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. október 27., Vasárnap 16:05
Balatoni József, művésznevén Jocó bácsi, tanár, író és Gerlits Réka, színész, producer voltak az adás vendégei. Szóba került velük a Kamaszharc című nagy sikerű regény adaptációja, amit a Pinceszínházban mutatnak be, a kamaszkor meg az iskola problémáiról és magukról is beszéltek.
A műsor második részében a kritikai rovatot hallhatták, benne Pintér Béla és Társulatának Idegen test, a Nemzeti Esthajnal, a Baltazár Színház Ideje van a fénynek, és a Szenpétervári Kamaraopera A vámpír című produkciójának vendégjátékáról.
Művészbejáró (2024. október 20., vasárnap 16:05): Fekete Péter
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. október 20., Vasárnap 16:05
Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója volt az adás vendége. Szó volt az I. Pekingi Művészeti Világkiállításról, amit, ő nyitott meg, az Európai Cirkuszművészeti Szövetség munkájáról, melynek elnökségi tagja, az új műsorról.
Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a második részben. Beszélt a 65 éves Rudolf Péterről, a Katona József Színház Radical Relax című új premierjéről és a Müpa világot járó Recirquel társulatának Paradisum című produkciójáról, ami az akrobatika és a tánc különleges keveréke.
Művészbejáró (2024. október 13., vasárnap 16:05): Sztarenki Pál
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. október 13., Vasárnap 16:05
Sztarenki Pál, színész, rendező, a Pinceszínház igazgatója volt az adás vendége. Ma is az egykor fénykorát élő kaposvári színház, ahol játszott, munkamorálja az irányadó számára. Kedveli a fésületlen gondolatokat, gesztusokat, izgalmas találkozásokat, a vérprofik produkciói mellett a vizsga-előadásokat.
Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második részében. Beszélt Alföldi Róbert új rendezéséről, Wéber Kata darabjának hazai ősbemutatójáról a Pesti Színházban. És még egy különleges premierről is szó volt, Woody Allen új komédiájának, a Brooklyni mesének Budapesten tartották az ősbemutatóját.
Művészbejáró (2024. október 06., vasárnap 16:05): Simet László
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. október 06., Vasárnap 16:05
Simet László világot járt artista volt az adás vendége vendége. Ő az aki tavaly drótkötélen végig ment a Duna fölött. A nyári műsor egyik próbáján balesetet szenvedett. Beszélt ennek okairól, az ezzel járó önvizsgálatról, és a porondra való visszatérésről. Ez most még csak két előadás erejéig szólt, a még nem teljes értékű számban, de februártól már benne lesz az új műsorban.
Az adás második részében Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták. Beszélt a nagy kolozsvári színészről, Senkálszky Endréről, aki 110 éve született, A nyomorulták előadásáról, és az 1,5 ezrelék című produkcióról, amiben az úgynevezett részvételi színház módszerének segítségével olyan civileket láthatunk, akik érintettek a témában.
Művészbejáró (2024. szeptember 29., vasárnap 16:05)
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. szeptember 29., Vasárnap 16:05
Az adás vendége Vincze Tünde, Hortobágy-Károly-díjas artista, a Magyar Légtornász Egyesület elnöke. Bejárta a világot. A Hősök tere fölött helkopterről lelógva mutatott be tornamutatványokat. Régóta tanít is.
A műsor második részében Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták. Beszélt például a Színikritikusok díjának átadójáról és Játék a kastélyban előadásáról.
Művészbejáró (2024. szeptember 22., vasárnap 16:05)
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. szeptember 22., Vasárnap 16:05
Művészbejáró (2024. szeptember 15., vasárnap 16:05): Peremartoni Krisztina
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. szeptember 15., Vasárnap 16:05
Peremartoni Krisztina az adás vendége. Nem csak színész, és a Városmajori Szabadtéri Színpad művészeti vezetője, hanem világutazó is, a mai napig hátizsákos turista. Nyár elején például Grúziában barangolt lóháton. Húsz évig Amerikában élt.
Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második részében. Beszélt a nyolcvanéves Pogány Juditról, a miskolci színház Pintér Béla előadásáról, a Gyévuskáról, és Fischer Iván Operatársulatának Ariadné Naxosban előadásáról.
Művészbejáró (2024. szeptember 08., vasárnap 16:05)
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. szeptember 08., Vasárnap 16:05
Joó Emese, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár, Archívum vezetője és Dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra ZRT. vezérigazgatója voltak az adás vendégei. Főleg a Herendi Porcelánművészeti Múzeumban látható cirkuszi kiállításról esett szó, és a cirkusz meg a társművészetek kapcsolatáról.
Bóta Gábor kritikai rovatában beszélt a Nemzet Művészévé lett Hegedűs D. Gézáról, és például Az igazság gyertyái című marosvásárhelyi produkcióról, ami az Erdélyben keresztényekből zsidóvá átkeresztelkedett szombatosok sorsáról szól.
Művészbejáró (2024. szeptember 01., vasárnap 16:05): Létay Dóra
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. szeptember 01., Vasárnap 16:05
Az adás vendége Létay Dóra színésznő volt. Pályája elején Miskolcon játszott meghatározó szerepeket, hosszú ideig a József Attila Színházhoz kötődött, ahol legutóbb az Anna Karenina címszerepében volt emlékezetes. A legtöbben a Jóban Rosszban sorozat Pongrácz doktornőjeként ismerik. Kritikus a véleménye a színházi szakmáról, volt, hogy a pálya elhagyása is foglalkoztatta, de most újult erővel veti bele magát a munkába.
Akritikai rovatban Bóta Gábor megemlékezett a 70. születésnapja után meghalt Mihályi Győzőről. Szó volt még a Hóhérok tatabányai előadásáról, amit a Városmajorban látott, és ugyanitt újra nézte az Ez történt Újvidéken című produkciót, ami ismét nagyon tetszett neki.
Művészbejáró (2024. augusztus 25., vasárnap 16:05): Kozma Orsi
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. augusztus 25., Vasárnap 16:05
Művészbejáró (2024. augusztus 18., vasárnap 16:05): Hajduk Károly
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. augusztus 18., Vasárnap 16:05
Az adás vendége Hajduk Károly, aki a Katona József Színházban kezdte a pályát, most az Örkény Színház kiváló színésze. Mindig játszott, és játszik is, független színházakban is, ezt igen fontosnak, tartja, mert megújítják a színházi szakmát, és számára is "vérfrissítést" jelentenek.
Bóta Gábor kritikai rovatában beszélt Az álarcosbál előadásáról, és a Gyulai Várszínházban látott Bohócokról, Madarakról, Boszorkányról.
Művészbejáró (2024. augusztus 11., vasárnap 16:05): Bordás Barbara
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. augusztus 11., Vasárnap 16:05
Az adás vendége Bordás Barbara, musicalek és operettek főszereplője, a Budapesti Operettszínház tagja, aki kiválóan énekel, jól is játszik, és a nőiességével ugyancsak hódít. Túl van egy magánéleti válságon és újrakezdésen, a színpadon pedig izgalmas feladatok találják meg.
Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatják a műsor második részében. Beszámolt arról milyen "kalandokat" élt át a Sziget Fesztiválon, és miket látott a Gyulai Várszínházban.
Művészbejáró (2024. augusztus 04., vasárnap 16:05): Blasek Gyöngyi
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. augusztus 04., Vasárnap 16:05
A Művészbejáró vendége Blasek Gyöngyi bábművész, aki elmúlt már 83 éves, de még mindig több szerepet játszik, és a következő szezonban újra készül. Bámulatos vitalitás jellemzi. A férje is bábszínész volt, a lánya, az unokája is az. Az árnyjáték hazai szakértője, amit változatlanul tanít is.
A műsor második részében Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták. Beszélt, többek között, a Ne most, drágám előadásáról, amit a Városmajori Szabadtéri Színpadon látott, és arról, hogy a bulvárkomédiákban miért a megcsalás általában a központi téma.
Művészbejáró (2024. július 28., vasárnap 16:05)
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. július 28., Vasárnap 16:05
Művészbejáró (2024. július 21., vasárnap 16:05): Bacskó Tünde
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. július 21., Vasárnap 16:05
Bacskó Tünde a Pécsi Nemzeti Színház volt tagja, a Tandem Színház megalapítója és színésze volt az adás vendége. Bámulatos intenzitással játszik humorosat és tragikusat egyaránt. Alig múlt ötvenéves, de már Spiró György Csirkefej című darabjának főszerepét, a Vénasszonyt is hitelesen alakítja. Hamarosan egy sorozat címszereplője lesz, amiről még nem beszélhet. A Tandem pedig társadalmi kérdések iránt érzékeny színház, együtt dolgozik például hajléktalanokkal, vagy gyrekeknek készít olyan interaktív produkciókat, amelyek előadása közben arra készteti őket, hogy merjék bátran vállalni a véleményüket.
Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második részében. Beszélt az Evita bemutatójáról, ami a Margitszigeti Színház és a győri teátrum közös produkciója, és a Donkihóte-projekt premierjéről, ezt a Városmajori Szabadtéri Színpad és az Örkény Színház együttműködésében mutattak be.
Művészbejáró (2024. július 14., vasárnap 16:05): Fejes Kitty
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. július 14., Vasárnap 16:05
Fejes Kitty, a Fővárosi Nagycirkusz balettkarának vezetője, koreográfusa a Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola évfolyamvezetője volt az adás vendége. Több mint 150 zenés produkciót koreografált, de az utóbbi években főleg arra koncentrál, hogy a táncnak milyen szerepe van cirkuszi produkciókban.
Művészbejáró (2024. július 07., vasárnap 16:05): Tarnóczi Jakab
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. július 07., Vasárnap 16:05
Tarnóczi Jakab, az egyik legtehetségesebb fiatal magyar színházrendező volt a Művészbejáró vendége. A Katona József Színház tagja, de mind többen keresik külföldi munkák miatt is. Ő pedig keresi a lehetőséget, hogy minél közelebb hozza testi valójukban is a színészeket a nézőkhöz. Szeret sokat kísérletezni, érdekli a musical és a film is.
A kritikai rovatban a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának előadásairól volt szó, például egy olyan Csárdáskirálynő produkcióról, ami este 9-kor kezdődött, hajnali 1 óra után volt vége, és hosszantartó álló vastaps, ováció fogadta.
Művészbejáró (2024. június 30., vasárnap 16:05): Kálloy Molnár Péter
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. június 30., Vasárnap 16:05
Művészbejáró (2024. június 23., vasárnap 16:05): Kovács Dezső
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. június 23., Vasárnap 16:05
Művészbejáró (2024. június 16., vasárnap 16:05): Fenyő Iván
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. június 16., Vasárnap 16:05
Fenyő Iván színész volt a Művészbejáró vendége. Beszélt arról miért vált fontossá számára a spiritualitás, miért töprengett el egy baleseten, amit ő okozott, és ami sok tekintetben meghatározta az életét. Fontosnak tartja, hogy jó néhány dologban segít embereknek, de már hiányzik neki a színház.
Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második részében. Szó esett Boban Markovic és zenekara meg a Székesfehérvári Balett Színház Parádécímű, vitalitástól és életörömtől kicsattanó közös produkciójáról a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, és a Keleti István Művészeti Iskola végzőseinek vizsga előadásáról a Pinceszínházban.
Művészbejáró (2024. június 09., vasárnap 16:05): Cselényi Nóra
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. június 09., Vasárnap 16:05
Művészbejáró (2024. június 02., vasárnap 16:05): Csombor Teréz és Orth Péter
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. június 02., Vasárnap 16:05
Művészbejáró (2024. május 26., vasárnap 16:05): Botos Éva
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. május 26., Vasárnap 16:05
Művészbejáró (2024. május 19., vasárnap 16:05): Balázs Ágnes és Gáspár András
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. május 19., Vasárnap 16:05
Művészbejáró (2024. május 12., vasárnap 16:05): Peller Károly
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. május 12., Vasárnap 16:05
Művészbejáró (2024. május 05., vasárnap 16:05): Borsi Cintia és Urbán Ádám
Műsorvezető:
Bóta Gábor
2024. május 05., Vasárnap 16:05
Borsi Cintia a Fővárosi Nagycirkusz kereskedelmi vezetője és Urbán Ádám a fotósa a Művészbejáró vendégei. Szó esett arról mi vonz minden korosztályt és társadalmi réteget a cirkuszba, és arról is milyen az élet a háttérben, a porond mögött, hogyan gyakorolnak akár a folyosókon az artisták, amit Ádám nagyon szeret fényképezni.
Bóta Gábor kritikai rovatában hallhattak arról, hogy Huszti Péter és Kovács István, akik egy osztályban végeztek, 80 évesek, meg arról is milyen a Carmen az Operettszínházban és a Három nővér Kecskeméten.
