„Vásároljon

Archívum

Keresés az archívumban

Café Péntek (2020. október 30., péntek 20:00)

Műsorvezető:
Váradi Júlia

2020. október 30., Péntek 20:00

Vendégeink, témáink:

 

Neogrady Kiss Barnabás nyerte az idei Capa nagydíjat -  fotósorozata, amellyel nyert, saját agyműtétjének következtében kialakult látásproblémájának különleges érzékeltetéséről szól. Neogrády Kiss Barnabás szakdolgozatát pedig a MOMÉ-n, a nevelőszülőknél nevelkedő gyerekekről készítette.

- Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál továbbírták az Ember tragédiáját, méghozzá a XX-ik, sőt, a XXI-ik századba helyezvén a szereplőket. A Székesfehérvári Vörösmarty Színházban tegnap volt a négy darab főpróbája. Minderről Závada Pállal beszélgettünk, akivel mellesleg a Wanderer című, fotókkal és hozzájuk írott szöveggel összeállított, Budaörs őslakosságáról szóló szociográfiájáról is szót ejtettünk.

- A MNG az utóbbi időben hatalmas összegekért vásárolt kortárs magyar műalkotásokat, műgyűjteményeket. Hogy hol helyezi majd el ezeket az értékes alkotásokat, arról még nem lehet sokat tudni. Az egyik nagy gyűjtemény, amelyet megvásároltak, Lakner László, Berlinben élő magyar festőművész műveiből áll. Lakner László volt a vendégünk.

- A “Szerelemről” nyílt fotókiállítás a 2B Galériában. Két művész, egy spanyol és egy magyar alkotó kétféle látásmódja kísérhető nyomon a fotókon. Egy hosszan tartó szerelmi kapcsolat és egy sokszereplős történet jelenik meg a falakon. Gellér Judit, kurátorral beszélgettünk.

Café Péntek (2020. október 23., péntek 20:00)

Műsorvezető:
Váradi Júlia

2020. október 23., Péntek 20:00

Vendégeink, témáink:

 

- Bak Imre, magyar kortárs képzőművész hatvanas években készült alkotását minden eddiginél magasabb áron vásárolták meg egy lengyelországi aukción – minek köszönhető ez a siker ? Vendégünk volt Bak Imre

- Két csak nem megnyílt és csaknem látható kiállítás- a neves festő házaspár képeiből. Vojnich Erzsébet az Óbudai Társaskör Galériában, Szüts Miklós a B32-es Galériában rendezett kiállítást a festményeiből, ám a vírus miatt ezek  nem könnyen láthatók: Vojnich Erzsébet és Szüts Miklós 

- Aratástól aratásig a címe a Centrális Galériában látható politikai tartalmú kiállításnak, amely az 1918-19 es két nyár közötti időszakról, a Tanácsköztátrsaságról ad objektív képet: Mink András, történész, a kiállítás kurátora

- Visszatérés Epepébe - Oláh Judit dokumentumfilmje a máig tabunak tekintett történetet dolgozza fel, amely a Sipos Pál nevéhez köthető pedofil abúzusokról igyekszik lerántani a leplet egy gyerektábor emlékeinek visszaidézésével: Oláh Judit, rendező és Hardy Júlia, pszichiáter

Café Péntek (2020. október 09., péntek 20:00)

Műsorvezető:
Váradi Júlia

2020. október 09., Péntek 20:00

Vendégeink, témáink:

- Gál Katalin, a MEKEKE elnőke: A napokban a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete kétszer is kénytelen volt tiltakozni az ellen, ami a Meseország mindenkié című könyvvel történt.

Molnár Piroska: Kvittek vagyunk - címmel jelent meg az a beszélgető könyv, amelyben Bíró Kriszta kérdezi Molnár Piroskát 

- Salamon András, a Lumiere Iskola létrehozója, tulajdonosa: Az SZFE -n történtek miatt új helyzetbe kerül a film- és színművészek képzése. Milyen együttműködésre, segítségre számíthatnak a színfősök más magyar színész-és filmesképzőktől?

Szabó G. Ádám, filmkritikus: A "Martin Eden” című olasz, francia, német film Jack London azonos című regényéből készült.

Szigeti Szilvia a több mint húsz éve létező esemény létrehozója: "Határtalan Design  - címmel sikerült újra megszervezni a 14 országból meghívott több, mint 150 tárgy bemutatását, ezúttal a Kiscelli romtemplom helységeiben. 

Café Péntek (2020. október 02., péntek 20:00)

Műsorvezető:
Váradi Júlia

2020. október 02., Péntek 20:00

Vendégeink, témáink:

- Helyszíni tudósítás egy Lupa szigeti képzőművészeti eseményrőlPoroszlai Eszter, grafikus, szobrászművész beszél az általa készített hatszor hat méteres gyönyörű tájművészeti alkotásról.

- 35 éves az ARTUS Stúdió, 60 éves a létrehozó táncművész, koreográfus Goda Gábor. A nem sokára látható összefoglaló előadás helyszínen készült az interjú Goda Gáborral.

- Peggy Guggenheim a huszadik század egyik legérdekesebb és legmeghatározóbb műgyűjtője volt, legjobb barátja Marcel Duchamp, egyik férje Max Ernst, baráti és  szerelmei körében a világ leghíresebb képzőművészei találhatók. Mindezt egy nálunk is látható amerikai dokumentumfilmből tudhatjuk meg. Elsässer Klaudia,a film magyar terjesztője.

- Elkezdődött az idei Design hét, kiosztották a Magyar Design díjakat (pl. egy mászófal, három támla nélküli szék és egy változtatható formájú és színű lámpa együttes is nyert)- A Design Fesztivál szervezője Osvárt Judit.

Café Péntek (2020. szeptember 25., péntek 20:00)

Műsorvezető:
Váradi Júlia

2020. szeptember 25., Péntek 20:00

Vendégeink, témáink:

- "Van Gogh az Örökkévalóság kapujában" - Cirkofilm,  Deák Zsuzsanna


- "Sehenswert", "Szemrevaló" - fesztivál a Goethe Intézet, az Osztrák Kultúrintézet és a svájci követség szervezésében - Sárosi Bogáta


- A Friss Hús rövidfilm fesztivál győztesei - Deák Dániel 


- "Eleven ősz" a Bartók Béla Boulvard-on - Jakab Mónika


- "Csillagcipelés"- kiállítás -Pinczehelyi Sándor 

Café Péntek (2020. február 21., péntek 20:00)

Műsorvezető:
Váradi Júlia

2020. február 21., Péntek 20:00

Vendégek és témák:

Gulyás Gábor múzeumigazgató – Ferenczy Noémi új önálló kiállítása a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban

Báron György filmkritikus – az Isten létezik, és Petrunijának hívják című filmről

Harsányi László szociológus, kultúrtörténész – A fényből a sötétbe című könyvéről, amely az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület történetét mutatja be

Widder Kristóf rendező – O. Horváth Sára Lenni, vagy nem című drámája a KV társulat és az Emanci csoport előadásában a Jurányi Házban

 

Művészkávézó... Pénteken este összegyűlnek a mai magyar kultúra szereplői, hogy művészetről, irodalomról, filmről, színházról, táncról, zenéről beszélgessenek Váradi Júliával. 

Café Péntek (2020. február 14., péntek 20:00)

Műsorvezető:
Váradi Júlia

2020. február 14., Péntek 20:00

Témák és megszólalók:

Kultúrházak éjjel-nappal – Novák Péter kultúra menedzser, előadóművész

A boldogság virágaiCinefilm-bemutató – Dr. Orlóci László, a Füvészkert igazgatója

Így filmeztünk – interjúkötet – Szegfű András filmesztéta, filmtörténész

Budapest felszabadultkiállítás a metró aluljáróban – Karácsony Gergely főpolgármester, Kirschner Péter, a Mazsike elnöke

Café Péntek (2020. január 31., péntek 20:00)

Műsorvezető:
Váradi Júlia

2020. január 31., Péntek 20:00

Témák és megszólalók:

Filmkritikusok idei díjaiBáron György, a MUOSZ filmkritikus szakosztályának elnöke

A sajtófotó pályázat idei győztesei – Szigeti Tamás fotóművész, kurátor

Mattis Teutsch János XX. századi expresszionista festőművész szocreál képei a Kassák Múzeumban - Miklós Szilárd kurátor, Rockenbauer Zoltán művészettörténész

Szex és pszichoanalízis – Cirko film – Gyárfás Dorka újságíró, filmkritikus

Titkos túlélő – a dél-afrikai Johnathan Andrews filmje egy holokauszt túlélőről – beszélgetés a rendezővel