Reggeli gyors (2024. május 10., péntek 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. május 10., Péntek 06:00
Közös sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai elnök – Krajczár Gyula külpolitikai újságíró, a Jelen főszerkesztő-helyettese
A román szélsőjobbnál is nyugatellenesebb és oroszpártibb az erdélyi magyarság – Kiss Tamás, szociológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója
A kormány a gyermekek védelmével kampányol, pedig ezer sebből vérzik a rendszer – Szopkó Zita, az Átlátszó újságírója, a témában írt CIKK egyik szerzője
Hétezer emberrel több vár valamilyen műtéti beavatkozásra 2024 májusában, mint tavaly áprilisban – Mihályi Péter egészségügyi közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Ársapkás mém miatt rúgták ki a minisztériumból a TASZ ügyfelét, de a bíróságon győzött – Kunos Zsuzsanna, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa, a civilszervezet politikai szabadságjogi projektjének jogásza
60 éves lett volna Albert Györgyi – Sükösd Miklós szociológus, médiakutatóa, a Koppenhágai Egyetem Kommunikáció Tanszékének docense
Reggeli gyors (2024. május 09., csütörtök 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. május 09., Csütörtök 06:00
Éves szinten 2,8, havi szinten pedig 3 százalékkal esett vissza a termelés – Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője
Érettségi – Ercse Kriszta oktatáskutató, a Civil Közoktatási Platform szóvivője
Csökken az üzemanyagok ára, vajon a kormány miatt? – Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke
Nem támogatja a Fidesz gyónási titokra vonatkozó szabályozás módosítását – Beer Miklós, a Váci egyházmegye nyugalmazott püspöke
Uniós szankciók az orosz LNG-re – Bendarzsevszkij Anton a posztszovjet-térség szakértője
Hangfelvétel került elő a Magyar Kétfarkú Kutya Pártról , ami betekintést enged a 2021-es működésükbe és pénzügyeikbe – Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatója
Hszi Csin-ping kínai elnök Budapesten – Benda László külpolitikai újságíró, a Klubrádió szerkesztő-műsorvezetője
Reggeli gyors (2024. május 08., szerda 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. május 08., Szerda 06:00
Orbánon bukott el a terv az oroszok kiszorítására a paksi bővítésből – Szabó András, a Direkt36 újságírója, a témában írt CIKK egyik szerzője
A kormány továbbra sem kívánja feloldani a rezsicsökkentés korlátozását – Holoda Attila, energetikai szakértő
Korábbi ígéretének megfelelően az izraeli kormány május 5-én felfüggesztette a katari al-Dzsazíra csatorna sugárzását – Szalai Máté külpolitikai szakértő, a Velencei Ca' Foscari Egyetem kutatója
2024 februárjában az „Odakint most szörnyek járnak” tüntetés szervezői kezdeményezték, hogy a résztvevők lehetőségük szerint adomány formájában is fejezzék ki szolidaritásukat – Kovács Vera, az Utcáról lakásba! Egyesület alapító társelnöke
Történelem érettségi – Repárszky Ildikó, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke, a Fazekas Gimnázium tanára
Egy fideszes javaslat szerint az egyházi személyeknek nem kell majd jelenteniük a gyerekek ellen elkövetett bűncselekményt, ha gyónás útján értesülnek róla – Tordai Bence, a Párbeszéd Zöldek országgyűlési képviselője, frakcióvezetője
Reggeli gyors (2024. május 07., kedd 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. május 07., Kedd 06:00
Dupla annyi kapcsolati erőszakot regisztráltak, mint öt évvel korábban – Spronz Júlia, a Patriarchátust Ellenzők Társasága Jogvédő Egyesület (Patent) jogásza
Vlagyimir Putyin május közepén Kínába látogat, ahol Hszi Csin-Ping kínai elnökkel fog találkozni – Krajczár Gyula külpolitikai újságíró, a Jelen főszerkesztő-helyettese
200 ezer forintos különbség is lehet az átlagfizetéseknél az ország két különböző pontja között – Katona Tamás közgazdász, a BKV felügyelő-bizottságának elnöke, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke, a pénzügyminisztérium volt államtitkára
Több kórházat is végrehajtás alá vont a NAV – Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakközgazdász
Kínaiak is megjelenhetnek Paks II. körül – Jávor Benedek volt európai parlamenti képviselő, a Fővárosi Önkormányzat brüsszeli irodájának vezetője
Magyar Péter: Orbán 2000 embert állított rám – Nagy Attila Tibor politikai elemző
Most éppen eperdzsemen megy a harc Meghan Markle és a királyi család között – Shenouda Nóra, az Euronews újságírója, a „Royal sztorik és királyi krónikák” blog szerzője
Bodza – Bodrogi „Fűszeres” Eszter, gasztroblogger
Reggeli gyors (2024. május 06., hétfő 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. május 06., Hétfő 06:00
A köztévének most már papírja is van arról, hogy a Fidesznek kampányolt – Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja, országgyűlési képviselője, a Törvényalkotási Bizottság tagja
Maradt Spanyolország miniszterelnöke Pedro Sánchez – Nagy Sándor Gyula Latin-Amerika kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági tanszékének egyetemi tanára
Donald Trump, ha újra elnök lesz, a NATO-tagállamokat arra kényszerítené, hogy védelmi kiadásaikat a GDP 3 százalékára emeljék – Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő
A kegyelmi botrány a Megafon-videókon keresztül – Horváth Kata, a Mérték Médiaelemző Műhely elemzője
Alkotmánybíróságig mennek Lázárék, hogy ne lehessen népszavazás a kiemelt beruházássá nyilvánításokról – Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettese
Szlovákiában mentették meg egy 76 éves komáromi férfi életét, miután az orvosi ügyelet vizsgálat nélkül elküldte – Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi elemző, a Röntgen szakblog szerzője
Milyen volt Magyar Péter debreceni tüntetése? – Mikecz Dániel politológus, a Republikon Intézet külsős tudományos tanácsadója
Kezdődnek az érettségik – Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke
Szlovénia legyőzésével feljutott az elitbe a magyar hokiválogatott – Nagy Benjámin, az Eurosport kommentátora, a Klubrádió műsorvezetője
Reggeli gyors (2024. május 03., péntek 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. május 03., Péntek 06:00
Béketárgyalás lesz az ukrajnai háború lezárásáról, de közben rohamot indít az orosz hadsereg? – Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő
Megjelent a színen Magyar Péter pártjának első fővárosi polgármesterjelöltje. Hogyan befolyásolja a budapesti erőviszonyokat? – Somogyi Zoltán szociológus, politikai elemző, a Political Capital tanácsadó cég alapítója, egykori vezetője
Rendkívüli benzinárcsökkenést jelentettek be – Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke
Jelentősen nőtt az ingatlanpiaci kereslet áprilisban Magyarországon – Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője
A hamarosan megkezdődő érettségiken a vizsgázók több változással szembesülhetnek – Berta Beáta, a Tanítanék Mozgalom aktivistája, magyar-angol szakos középiskolai tanár, jelenleg magántanár, (egy éve mondott fel a magyar érettségi átalakítása miatt)
Az Éta Aquaridák csillaghullása ragyogja be az eget vasárnap hajnalban – Molnár László csillagász, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet munkatársa
Reggeli gyors (2024. május 02., csütörtök 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. május 02., Csütörtök 06:00
Mi történik Grúziában? – Németh András külpolitikai újságíró, a HVG munkatársa
A balkán mutatja, hogy milyen nem uniós tagnak lenni – Bódis Gábor újságíró, Balkán-szakértő
Az Európai Bizottságnak megküldött Konvergenciaprogram – Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti bank volt elnöke, korábbi kereskedelmi és ipari miniszter
Magyar Szakszervezeti Szövetség a Városligetben szervezett kerekasztal-beszélgetést a jövő szakszervezete és a szakszervezetek jövője témában – Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke, valamint a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke
Donald Trump visszatérését segítheti az Egyesült Államokon végigsöprő diáktüntetés-hullám – Nagy Gábor külpolitikai újságíró, Amerika-szakértő, a HVG vezető szerkesztője
Elfogadta a brit parlament felsőháza azt a törvényt, amely biztonságos országnak nyilvánította Ruandát – Hoffmann Tamás, nemzetközi jogász
Méhlegelőt kaszált le Karácsony Gergely szerint Szentkirályi Alexandra – Bardóczi Sándor tájépítész mérnök, Budapest főtájépítésze
Reggeli gyors (2024. május 01., szerda 08:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. május 01., Szerda 08:00
Megszavazták, megépülhet a mini-Dubaj Rákosrendezőn – Sudár Orsolya, a Szikra Mozgalom tagja
Túl van az életveszélyen a bőnyi késelés hatodikos áldozata: mit lehet tenni az ilyen esetek ellen, mi vezethetett idáig? – Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakember, a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület elnöke
Mit lehet tenni a Facebookon és YouTube-on felugró Megafonos hirdetések ellen? – Kemény Dániel, a Klubrádió munkatársa, informatikus
Reggeli gyors (2024. április 30., kedd 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 30., Kedd 06:00
Mi a helyzet a nyugdíjakkal? – Farkas András nyugdíjszakértő, a NyugdíjGuru News portál alapítója
Josep Borrell arra figyelmeztetett, hogy a Közel-Kelet a regionális háború küszöbén áll + Irán és Izrael között egyre komolyabbá válnak a konfliktusok, az Egyesült Államoknak tennie kell valamit – Szalai Máté külpolitikai szakértő, a Velencei Ca' Foscari Egyetem kutatója
Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a lakosság aránya alapján – Mikecz Dániel politológus, a Republikon Intézet tudományos tanácsadója
A dolgozók fizetése is veszélybe kerülhet a kórházak adóssága miatt – Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi elemző, a Röntgen szakblog szerzője
Mi történik most a lakáspiacon? Elérhető közelségbe kerül végre a saját lakás? – Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Százszor annyit költött a Fidesz a kampány első hetében a hirdetésekre, mint a Momentum, és ezerszer annyit, mint a Demokratikus Koalíció – László Róbert, a Political Capital elemzője
Aláírta az új kollektív szerződést a Magyar Állami Operaház főigazgatója és a dolgozókat képviselő szakszervezetek elnökei – Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke
Spárgás ételek – Bodrogi „Fűszeres” Eszter, gasztroblogger
Reggeli gyors (2024. április 29., hétfő 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 29., Hétfő 06:00
Vannak már módszerek, hogy be lehessen állítani a Föld hőmérsékletét – de ki dönti el, hány fok legyen? – Bart István klímapolitikai szakértő, a Klímastratégia Intézet 2050 vezetője
A Balkán egyre több pontján szítják a feszültséget a szerbek – Bódis Gábor újságíró, Balkán-szakértő
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal adatbázisa szerint áprilisban több termék mérete is lecsökkent: volt, amelyik 40 százalékkal lett kisebb – Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség elnöke
Rekordot döntöttek a világ katonai kiadásai – Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő
Miért nincs béremelés a felsőoktatásban? – Gregor Anikó, az ELTE docense, a Felsőoktatási Dolgozók szakszervezetének szakszervezeti titkára
A Budapestet délről elkerülő V0-t és a belvárost a ferihegyi repülőtérrel összekötő új vasútvonalat is kínaiak építenék, kínai hitelből és kínai technológiával – Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírója, a VSQuare vezető munkatársa, a témában írt CIKK szerzője
Újabb hőerőműveket ért találat Ukrajna középső és nyugati részén – Holoda Attila energetikai szakértő
Amerikai hírszerző ügynökségek megállapították, hogy Vlagyimir Putyin valószínűleg nem rendelte el Alekszej Navalnij meggyilkolását – Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet-térség szakértője
Reggeli gyors (2024. április 26., péntek 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 26., Péntek 06:00
A Hamász közölte: letennék a fegyvert, ha megvalósul a kétállami megoldás – Szalai Máté külpolitikai szakértő, a Velencei Ca' Foscari Egyetem kutatója
Folytatódnak az amerikai egyetemeken az Izrael-ellenes tüntetések – Simonyi András volt NATO- és washingtoni nagykövet
Az Európai Parlament (EP) szerdán elfogadott egy törvényt, amely a légszennyezettség visszaszorítását szolgálja – Bendik Gábor, a Levegő Munkacsoport munkatársa
Karácsony Gergelyt támogatják a főpolgármester-választáson a budapesti diákszervezetek – Schermann Fruzsina, az Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgalom (ADOM)
A CEU elindította a Határtalan Iskola digitális platformot – Dr. Fábri György, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar habilitált egyetemi docense, a Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoport vezetője, a CEU Határtalan Tudás sorozat szakmai vezetője
Vox Populi választási kalauz – Tóka Gábor politológus, a Vox Populi blog szerzője
Reggeli gyors (2024. április 25., csütörtök 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 25., Csütörtök 06:00
Más termékekre is kiterjeszti a kormány a könyves LMBTQ-szabályt – Dombos Tamás, a Háttér Társaság projektvezetője, a Jogi Program munkatársa
Jön a letelepedésikötvény-program utódja, most ingatlanért kínál EU-s vízumot a kormány – Salát Gergely Kína szakértő, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója
Demonstrációt szervez a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete – Gerő Márton szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos munkatársa
Tényleg hatszázezer feletti lenne a magyarok átlagkeresete? – Katona Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke, a pénzügyminisztérium volt államtitkára
Már minden nyolcadik magyar orvos 70 év fölötti – Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakközgazdász
A Fidesz új törvényjavaslata alapján nem évülnek el a pedofil bűncselekmények – Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakember, a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület elnöke
Tanúk meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumán a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium hat kirúgott tanárának tárgyalása – Sziklai Tamás, a TASZ ügyvédje
Őscsótányfajt találtak magyar és szlovák kutatók – Ősi Attila geológus, paleontológus, dinoszaurusz-kutató, az MTA doktora
Reggeli gyors (2024. április 24., szerda 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 24., Szerda 06:00
Kínának kémkedhetett a német szélsőjobboldali párt top EP-képviselőjelöltjének asszisztense – Techet Péter, a bécsi Duna-régió és Közép-Európa Intézet tudományos munkatársa
Nagy Márton szerint a kormánynak be kéne avatkoznia üzemanyagárakba – Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke
Csak egy eldugott közleményből derült ki, hogy tovább bővül a gödi akkumulátorgyár – Bodnár Zsuzsa, az Átlátszó újságírója, a Göd-ÉRT Környezetvédelmi és Városvédő Egyesület elnöke
Új részletek az orosz hálózat elleni műveletből: Ferihegyen fordítottak vissza egy Belaruszból érkező nőt – Dezső András, a HVG újságírója, a témában írt CIKK szerzője
Városközpont helyett: a NER titkos budapesti óriásfejlesztése – Zsuppán András, a Válasz Online újságírója, a témában írt CIKK szerzője
Az árvának látszó madárfiókák többsége egyáltalán nem szorul segítségre! – Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője
Reggeli gyors (2024. április 23., kedd 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 23., Kedd 06:00
William Burns, a CIA igazgatója: azonnal segíteni kell Ukrajnának, különben Kijev az év végére elveszítheti a háborút – Németh András külpolitikai újságíró, a HVG munkatársa
Lemondott az izraeli katonai hírszerzés vezetője – Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
200 millió forintot költött a Megafon hirdetésekre egy hónap alatt – Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója
Húszezer darab csapatszolgálati kiszerelésű könnygázt venne a rendőrség – Katus Eszter, az Átlátszó munkatársa, az erről szóló CIKK szerzője
Kezdődhet az Erasmus-per – Lőrincz Viktor, az Akadémiai Dolgozók Fórumának képviselője
Az Orbán-kormány kedvezményeket ad orosz és kínai vendégmunkásoknak – Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke, valamint a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke
Kormányzati negyed épül városközpont helyett a Bosnyák téren – Ongjerth Richárd építészmérnök, urbanista
Szuvidálás – Bodrogi „Fűszeres” Eszter, gasztroblogger
Reggeli gyors (2024. április 22., hétfő 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 22., Hétfő 06:00
Baranyi Kriszta lett a Kétfarkú Kutya Párt fővárosi listavezetője – Baranyi Krisztina, a IX. kerület (Ferencváros) független polgármestere
Hosszas huzavona után megszavazta az Ukrajnának szánt 22 ezer milliárd forintnyi segélyt az amerikai képviselőház – Horváth Gábor, a Népszava főszerkesztő-helyettese
Sulyok Tamás köztársasági elnök a közelmúltban találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, volt külügyi államtitkár, volt szlovén nagykövet ,
Magyar Péter, Vitézy Dávid és Szentkirályi Alexandra is a Széll Kálmán téren kezdte a kampányát – Ranschburg Zoltán közpolitikai szakértő, a Republikon Intézet vezető elemzője
A GKI konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent, ami valamivel kisebb a márciusi javulásnál – Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató vezérigazgató-helyettese
Nem tett jót a szlovákiai és a romániai magyar pártoknak a nagy Fidesz-barátság – Parászka Boróka erdélyi újságíró
Üzengetés a DK és az MKKP között, sőt beszállt a Momentum is – Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatója
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – Vargha Anikó, a tököli református gyülekezet volt kántora
Törvényjavaslatot fogadott el az amerikai képviselőház: a javaslat a TikTok teljes betiltására tesz kísérletet – Ződi Zsolt jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója
Reggeli gyors (2024. április 19., péntek 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 19., Péntek 06:00
Miért tartanak 44 napig a választások Indiában? – Csicsmann László Közel-kelet-szakértő, a Corvinus Egyetem dékánja
Tönkreteszi a magyar napelemes kisvállalkozásokat a pályázatok kifizetési modellje – Szolnoki Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnöke
A szuverenitásvédelmi törvény és a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása sérti a szabad és tisztességes választások elvét az EP szerint – Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója
Nem hajlandóak nyomozni Rogán ellen vesztegetés miatt, de költségvetési csalás gyanúját fogalmazta meg a rendőrség – Tordai Bence, a Párbeszéd Zöldek országgyűlési képviselője, frakcióvezetője
Bilincsben vitték el az egyik budapesti tankerületi központ gazdasági vezetőjét –Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom aktivistája, a Kétfarkú Kutyapárt Európa parlamenti képviselőjelöltje, francia tanár
Közeleg a Matolcsy-korszak vége: Ádám és barátai óriási vagyonátmentésbe kezdtek – Bódis András, a Válasz online újságírója
Reggeli gyors (2024. április 18., csütörtök 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 18., Csütörtök 06:00
„Örülünk, hogy még szabad beszélnünk Brüsszelben” – jelentette ki Orbán Viktor a Nemzeti Konzervatív Konferencia (NATCON) szerdai napján – Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, volt külügyi államtitkár, volt szlovén nagykövet
Iráni hadihajók indultak a Vörös-tengerre – Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő, egyetemi docens
120 ezer vendégmunkás dolgozik az országban, de az államtitkár szerint a magyarok munkahelyeit nem veszik el – Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke
Kilépett a Párbeszéd – Zöldek pártjából Berki Sándor országgyűlési képviselő, de továbbra is a frakció tagja marad – Berki Sándor, a országgyűlési képviselője
A Greenpeace reakciója az Éltex Kft. közleményére a Salgó-patakba ömlő mérgekről – Simon Gergely környezetkémikus, a Greenpeace vegyianyag-szakértője. A témában írt cikk ITT.
Egy telefonbeszélgetés hangfelvétele került elő arról, hogy Görgényi Ernő a munkahelyi szabályok megszegésére ösztökélte Torma Béla fideszes helyi képviselőt, a városi posta helyettes vezetőjét, hogy megtudjon tőle egy politikailag fontos információt – Bod Tamás, a Magyar Narancs újságírója, a témában írt CIKK szerzője
Radikális törvényt fogadott el a brit alsóház: a 2009. január elseje után született britek már nem vásárolhatnak semmiféle dohányterméket – Dávid Ferenc, a Kék Pont Alapítvány projektkoordinátora, az alapítvány Biopolitikai Műhelyének vezetője
Reggeli gyors (2024. április 17., szerda 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 17., Szerda 06:00
Fenyegetőzik az iráni elnök: a legkisebb izraeli akció esetén is súlyos válaszlépéseket ígért – Székely Róbert, az Izraelinfo munkatársa
Magyar Péter személyes hitelességét, varázsát Rogán Antal teremti meg – Tóka Gábor politológus, a Vox Populi blog szerzője
Idén 124-gyel több önkormányzattól szedne be szolidaritási hozzájárulást a kormány – Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllő polgármestere
Kivonult a rendőrség a Nemzeti Konzervatív Konferenciára (NATCON) és közölték a szervezőkkel, hogy véget vetnek a rendezvénynek – Arató László, a Klubrádió brüsszeli tudósítója
Vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) – Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője
Korrupt politikusok leleplezését ígéri Gattyán médiacégének új vezetőjeként – Havas Henrik rádiós, televíziós újságíró
Reggeli gyors (2024. április 16., kedd 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 16., Kedd 06:00
Irán szombat éjjel drónokkal és rakétákkal is támadást indított Izrael ellen – Csicsmann László Közel-kelet-szakértő, a Corvinus Egyetem dékánja
Kedden a kilakoltatásra ítélt bérlőkkel szembesítik a Fideszt – Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, a Szikra Mozgalom vezetője
Egyre tehetetlenebb az ukrán légvédelem az orosz rakétatámadásokkal szemben – Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő
Már a gyógyítást nehezíti a kórházak eladósodása, havi 20 milliárd forinttal nő a kifizetetlen számlák összege – Kunecz Zsombor egészségügyi elemző
Rákkeltő anyagot mutattak ki a Salgó-patakban egy akku-hulladékot kezelő cég telephelye mellett – Bodnár Zsuzsa, az Átlátszó újságírója, a Göd-ÉRT Környezetvédelmi és Városvédő Egyesület elnöke, a témában írt CIKK szerzője
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltje, Kovács Gergely nyerte a XII. kerületi előválasztást – Horn Gábor, a Republikon Alapítvány elnöke
Örömtekerés és demonstráció szombaton egy biciklisbarát Budapestért – Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke.
Burgonyás ételek – Bodrogi „Fűszeres” Eszter, gasztroblogger
Reggeli gyors (2024. április 15., hétfő 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 15., Hétfő 06:00
Mi történik Izraelben az iráni támadás után? – Nagy Gabriella, az izraeli Új Kelet online lap főszerkesztője
Mit szól Európa az Iráni támadáshoz, illetve széteshet-e Belgium az ottani választás után? – Arató László, a Klubrádió brüsszeli tudósítója
Ma van a Titanic elsüllyedésének évfordulója, de miért fontos ez nekünk? – Balogh Tamás műemlékvédelmi szakjogász, hajóroncskutató, hajózástörténeti szakíró és Völgyi Péterné Dr. Reich Márta, Lengyel Árpád unokája, aki a Carpathia hajóorvosaként 705 embert menekített meg a Titanic fedélzetéről
Népszavazást szerveztek a lakosok Sóskúton az itt tervezett akkumulátor-feldolgozó üzemmel kapcsolatban – Sailer Reinhard, a Sóskúti Civil Kör tagja
A patikai ügyeleteket is átszervezné a kormány, gyógyszer-automaták is jöhetnek – Komáromi Zoltán volt háziorvos, a DK országgyűlési képviselője
Pikó András, Józsefváros polgármestere bejelentette, hogy az ellenzéki pártokkal megállapodtak a választási szövetségről, a felsorolásból viszont az MSZP kimaradt. Elindulnak egymás ellen? – Veres Gábor, az MSZP józsefvárosi elnöke, önkormányzati képviselője
Új háborúval fenyeget a Közel-Keleten a példa nélküli iráni támadás? – Szalai Máté külpolitikai szakértő, a Velencei Ca' Foscari Egyetem kutatója
Új háborúval fenyeget a Közel-Keleten a példa nélküli iráni támadás – Tálas Péter, biztonságpolitikai szakértő, a Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója
Újabb melegrekord dőlt meg a hétvégén – Kis Anna, meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Megjelent a Kopint-Tárki konjunktúrakutató friss előrejelzése – Palócz Éva, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója
Reggeli gyors (2024. április 12., péntek 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 12., Péntek 06:00
Az Európai Parlament (EP) szerdán megszavazta a menekültügyi és migrációs csomag kulcselemeit– Szekeres Zsolt, a Magyar Helsinki Bizottság jogásza
Az infláció összeomlott és lent is maradt – összegzett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter – Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti bank volt elnöke, korábbi kereskedelmi és ipari miniszter
Utcáról Lakásba! Egyesület jótékonysági aukciója – Dobokay Máté, az aukció kurátora, az egyik műtárgy alkotója, az Utcáról Lakásba Egyesület volt önkéntese
A béremelésért vittek személyesen több ezer aláírást a fenntartóhoz, mivel az írásos megkeresésre nem válaszoltak – Mende Balázs, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnökségi tagja
Orbán Viktor levélben kéri az Európai Unió területén kívül élő magyarokat, hogy éljenek szavazati jogukkal európai parlamenti választásokon – Tóka Gábor politológus, a Vox Populi blog szerzője
2023 decemberében a Hubble-űrtávcső befejezte legnagyobb programjainak egyikét – Kiss László Széchenyi-díjas és Prima Primissima díjas fizikus, csillagász
Reggeli gyors (2024. április 11., csütörtök 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 11., Csütörtök 06:00
Tömegesen perelnek be háziorvosokat az oltásellenes szülők, a járványügyi biztonságot is veszélyeztetve – Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Magyar diákok és kutatók ezrei maradhatnak ki az uniós programokból – Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke
Gyakorlatilag elérhetetlen az év elején bevezetett visszaváltási díjas italcsomagolás – Simon Gergely környezetkémikus, a Greenpeace vegyianyag-szakértője. A témában írt cikk ITT.
A parlament szerdai ülésén megszavazta a háborús veszélyhelyzet meghosszabbítását – Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke
Azonnali béremelést követelnek az egyetemi dolgozók – Halmos Balázs építészmérnök, a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) egyetemi docense
Tavasszal még csökken az infláció, aztán újra emelkedni kezd – Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője
Sok egészségügyi szakdolgozó dühös, mert nem az ígért mértékben nőtt a fizetése – Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke
Reggeli gyors (2024. április 10., szerda 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 10., Szerda 06:00
Törött bordával jött ki a fogdából, mégis megszüntették a nyomozást annak a miskolci buszsofőrnek az ügyében, aki feljelentette a rendőröket, akik állítása szerint bántalmazták őt a Miskolci Rendőrkapitányságon – Bieber Ivóna, a Helsinki Bizottság jogásza, az érintett jogi képviselője
Idén is távol marad a kormány egy nagyszabású nemzetközi oktatási fórumtól – Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja
„Várjuk önöket, ha szervezetük kevésbé lesz woke” – ezzel a figyelmeztetéssel dobták vissza több külföldi újságíró regisztrációját a budapesti eseményre a szervezők – Polyák Gábor médiajogász, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője
Gigantikus a költségvetési hiány: március végére összejött majdnem a teljes évre tervezett deficit – Csillag István közgazdász, jogász, az egykori Medgyessy-kormány gazdasági és közlekedési minisztere
Orbán Viktor szerint a budapestiek így is kapnak éppen elég állami forrást, úgyhogy köszönjék meg – Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere
Rekordmeleg március – Normális, hogy ilyen idő van? – Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Természettudományi Kar Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Reggeli gyors (2024. április 09., kedd 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 09., Kedd 06:00
Nicaragua feljelentette Németországot, amiért fegyvereket ad el Izraelnek – Lattmann Tamás nemzetközi jogász
Afrikai diktátoroknak kínál rezsimmentési csomagot a közvetlenül a Kremlhez került Wagner-csoport – Németh András külpolitikai újságíró, a HVG munkatársa
Megbukott a lengyel diplomabiznisz, sok magyar érintettel – Gordon István Lengyelország-szakértő, volt attasé
A háborús veszélyhelyzet meghosszabbításáról tárgyal a parlament – Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója
Európa új energetikai kockázata: Lecseréli lassan Oroszországot Amerikára? – Holoda Attila, energetikai szakértő
Bár Vitézy Dávid hivatalosan nem a Fidesz jelöltje, segítik a fideszes módosítások – László Róbert, a Political Capital elemzője
A médiának köszönhetően megoldódott az egyik mini-Dubaj lakó helyzete – Sudár Orsolya, a Szikra Mozgalom tagja
Spárga – Bodrogi „Fűszeres” Eszter, gasztroblogger
Reggeli gyors (2024. április 08., hétfő 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 08., Hétfő 06:00
Szlovák elnökválasztás – Öllös László szlovákiai magyar politológus
Izrael szinte az összes csapatát kivonta a Gázai övezetből – Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő, egyetemi docens
Memoriterek, több lexikális tudás, jó helyesírás – így változik meg idén a magyarérettségi – Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke
A DK beperli Nagy János szigetszentmiklósi polgármestert – Jószai Attila, Demokratikus Koalíció (DK) politikusa
Nagy János azt mondta a tüntetésen, hogy Jószai Attila DK-s képviselő gyakran látogatja meg Kövér Lászlót helyi házában – Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere
Magyar Péter tüntetést hívott össze a Deák térre, ahonnan a Kossuth térre vonult támogatóival, a Parlament épülete elé – Lakner Zoltán politológus, a Jelen főszerkesztője
Legális a kannabisz Németországban április 1-től. Pontosan mit is engedélyeztek, és mi az, ami továbbra is tilos lesz? – Kardos Tamás, a TASZ magánszféra projektjének munkatársa
Miért volt nálunk átlagon felüli az élelmiszer infláció? – Miklós László energetikai szakértő, az MVM volt felügyelőbizottsági elnöke
Reggeli gyors (2024. április 05., péntek 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 05., Péntek 06:00
Az építési törvény miatt újra felfüggeszthetnek uniós forrásokat – Arató László, a Klubrádió brüsszeli tudósítója
Így kerültek a kémelhárítás látókörébe az orosz propagandahálózat magyarországi leágazásai – Dezső András, a HVG újságírója, a témában írt CIKK szerzője
2024-ben is kiosztják a Laposföld-díjat – Györgyey János növénybiológus, a Szkeptikus Társaság alelnöke
„Mi Budapestünk program” címmel közös Budapest-programot hirdetett három diákszervezet – Schermann Fruzsina, az Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgalom (ADOM)
Kiszivárogtak az MCC luxusköltései – Gólya Ágnes, a Direkt 36 munkatársa, a témában írt CIKK társszerzője
Művészet és lázadás, CEU Bibó István Szabadegyetem – Dr. Krasztev Péter irodalomtörténész, antropológus, társadalomkutató
Reggeli gyors (2024. április 04., csütörtök 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 04., Csütörtök 06:00
Brüsszelben tárgyalnak a NATO-országok külügyminiszterei – az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányok koordinálásának átvétele, ha esetleg újra Donald Trumpot választják amerikai elnöknek – Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő, egyetemi docens
A mini-Dubaj területén élő egyik lakó szerint romos, penészes cserelakást ajánlott neki fel a MÁV – Sudár Orsolya, a Szikra Mozgalom tagja és polgármesterjelöltje Zuglóban
Arra kérte Facebook-posztjában Juhász Péter Magyar Pétert, hogy tegyen feljelentést az V. kerületben történt ingatlanok szisztematikus eladásával kapcsolatban – Juhász Péter politikai aktivista, V. kerületi polgármester-jelölt
Új versenytörvény készül, a GVH ezután belenyúlhatna nagyvállalatok tulajdonviszonyaiba is – Brückner Gergely, a Telex újságírója, a témában írt CIKK szerzője
Csökkentik a mozgósíthatósági korhatárt Ukrajnában – Németh András külpolitikai újságíró, a HVG munkatársa
A KDNP benyújtotta a törvényjavaslatot, hogy a jövőben ne vehessenek energiaitalt a fiatalok – Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Öt év alatt megduplázódott a kapcsolati erőszak áldozatainak száma, gyakoribbak a szexuális bűncselekmények is – Szopkó Zita, az Átlátszó újságírója, a témában írt CIKK egyik szerzője
Reggeli gyors (2024. április 03., szerda 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 03., Szerda 06:00
Új szakaszba lépett-e az izraeli háború az iráni támadás után? – Székely Róbert, az Izraelinfo munkatársa
Néhány tagállam szerint még így is sok pénzt kapott Magyarország – Teczár Szilárd újságíró
Az Európai Parlament beperelte a Bizottságot a Magyarországnak juttatott 10,2 milliárd euró miatt. Hol tart az ügy? – Lattmann Tamás nemzetközi jogász
Tavaly 15 százalékkal nőtt az időpontfoglalások száma a magánegészségügybe – Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi elemző, a Röntgen szakblog szerzője
Orbán Viktor miniszterelnök energiafüggetlenségről és zöld jövőről beszél, de tenni alig tesz érte – Perger András, a Greenpeace klíma- és energiakampány-felelőse
A nagyvárosoktól 2022-ben a bevételeik hét százalékát vonta el a kormány a szolidaritási hozzájárulással – Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllő polgármestere
Reggeli gyors (2024. április 02., kedd 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. április 02., Kedd 06:00
Izraeli rakétavédelmi rendszereket kaphatott a Magyar Honvédség – Kiss Benedek József biztonságpolitikai szakértő
Balog Zoltán súlyos erkölcsi vétséget követett el, de a református vezetés végül összezárt – Perintfalvi Rita teológus, közgondolkodó
Karácsony Gergely szerint a Bubi első, 2014-ben bevezetett verziója bukás volt, Vitézy Dávid szerint viszont Karácsony az ilyen kijelentésekkel csak le akarja rángatni a mocsárba – Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke
Matolcsy Györgyék váratlan bejelentésétől meglódult a forint – Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője
Az NKA általtámogatott orosz propagandaoldal után nyomoz a kémelhárítás – Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő
A mérgező stressz számos népbetegség alapja, mégsem foglalkozunk vele eleget – F. Takács István, pszichológus
Gyerekeknek szánt ételek – Bodrogi „Fűszeres” Eszter, gasztroblogger
Reggeli gyors (2024. március 29., péntek 08:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. március 29., Péntek 08:00
Politikai dominóhatás – Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ Nemzetközi Igazgatója
Kórházi osztályokat zárnak be átmenetileg a tartozások miatt – állítják a beszállítók – Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára
Reggeli gyors (2024. március 28., csütörtök 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. március 28., Csütörtök 06:00
A foglalkoztatottság újra emelkedni tudott, de a munkanélküliség nem csökkent – Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője
Japánban a társadalom elöregedése miatt az országban már nagyjából egy évtizede több felnőtteknek gyártott pelenkát adnak el, mint babapelenkát – Bartók András Japán-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegédje
Milyen hatással lehet a nyilvános üzengetés Varga Judit és Magyar Péter gyermekeikre? – Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus
Épp nagycsütörtökön akar Józsefváros egyeztetni egy építkezésről a katolikus vezetőkkel – Pikó András Józsefváros polgármestere
A Medián legfrissebb kutatása – Hann Endre, a Medián ügyvezetője
Mégis lesz előválasztás a XII. kerületben – Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatója
Putyin az ukránokra mutogat moszkvai terrorakció miatt – Jójárt Krisztián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének külsős munkatársa
Reggeli gyors (2024. március 27., szerda 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2024. március 27., Szerda 06:00
Diplomáciai botrány tört ki Brazília és Magyarország között, Brazília visszahívta magyarországi nagykövetét – Balázs Péter volt uniós biztos, korábbi külügyminiszter, a Budapest Városdiplomáciai Akadémia igazgatója
Közel másfélezer aláírás a béremelésért a Magyar Kutatási Hálózatban – Mende Balázs, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnökségi tagja
Milyen politikai következményei lehetnek a Magyar Péter által közzétett hangfelvételnek – Lakner Zoltán politológus, a Jelen főszerkesztője
Magyar Péter hangfelvételének jogi következményei – Keviczki István ügyvéd, volt bíró
A pedofília megbízhatóan semmilyen módszerrel nem szűrhető, állítják a szakértők – Vizi János jogász, pszichiáter, igazságügyi pszichiáter
Mit követeljünk a gyermekvédelem kapcsán? – Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója