Yaro a Los Angeles-i zavargásokról: Éledezik a Trump-ellenes Amerika
12/06/2025 11:11
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Politikai értelemben forró pontnak tartja a Los Angeles-i zavargásokat Yaro Patrice külpolitikai elemző. A novemberi elnökválasztás óta először magukhoz tértek Trump-ellenes amerikaiak, az elnök vámháborúja nem hozta meg a várt gazdasági sikereket. Yaro szerint az elnöknek nincs választása, mint még határozottabban lépni fel, hogy szavazótáborát egyben tudja tartani.
Vészhelyzetet hirdetett és kijárási tilalmat rendelt el Los Angeles belvárosában Karen Bass polgármester, hogy így szabjon gátat a napok óta tartó utcai rendbontásoknak – írja a BBC.
A hvg.hu összeállításában idézte Gavin Newsom kaliforniai kormányzót is, aki röviddel a polgármester bejelentése után beszédet mondott. „A hatalommal való szemtelen visszaélés egy hivatalban lévő elnök részéről lobbantott lángra egy gyúlékony helyzetet, veszélybe sodorva az embereinket, a rendőreinket, sőt a Nemzeti Gárdát is. Ezek a férfiak és nők külföldi harcokra vannak kiképezve – nem pedig a hazai rendfenntartásra” – fogalmazott, utalva Trumpra és az elnök azon lépésére, hogy négyezer nemzeti gárdistát vezényelt Los Angelesbe a zavargások miatt. „Tiszteljük a szolgálatukat, tiszteljük a bátorságukat, de nem akarjuk, hogy az utcáinkat a saját fegyveres erőink militarizálják – sem Los Angelesben, sem Kaliforniában” – jelentette ki.
„Önmagában az Egyesült Államokban nem ritka, hogy nagyobb szabású tüntetések, vagy éppen zavargásokba hajló demonstrációk alakulnak ki. Most is ez történt Los Angelesben, vagy a Kalifornia államban” – mondta a Reggeli gyors csütörtöki adásában Yaro Patrice külpolitikai szakértő. Hozzátette, alapvetően Amerikában a rendfenntartás helyi, önkormányzati vagy legrosszabb esetben tagállami hatáskör, szövetségi szinten nem szoktak beavatkozni.
Arra a kérdésre, hogy a tüntetések elülnek-e, Yaro kifejtette, nagyon kényes a helyzetről van szó. „Ez most egy politikai értelemben is forró pont. […] Az elmúlt hónapokban tulajdonképpen le volt fagyva a Trump-ellenes Amerika. Tehát a novemberi győzelme után nem volt gyakorlatilag ellenzéke Trumpnak, és most kezd éledezni, és valószínűleg az egyik felgyülemlett feszültség is kijön.”
„Ezért az identitáspolitika, a kultúrharc és a szimbolikus elemek azokat meghatározzák mostantól a politikát az én véleményem szerint, és itt áll szembe kétfél egymással. Gavin Newsom, aki most az államok függetlensége, az államok jogai nevében azt mondja, hogy Trumpnak nem volt joga odaküldeni a Nemzeti Gárdát, illetve most már szövetségi fegyveres erőket is. Trump pedig azt mondja, hogy a rend és fegyelem a jog és biztonság az elsődleges” – összegezte a konfliktust.
Arra nem számít, hogy Trump meghátrálna, valószínűbbnek tartja, hogy inkább „előre menekül”. „A gazdasági helyzetet nem tudja érdemben javítani, legalábbis a jövő évi félidős választásig biztosan nem, ezért bele fog állni ezekbe a szimbolikus kérdésekbe. A cél, hogy a trumpista tábort egybetartsa és feltüzelje, és ezekkel a kérdésekkel, bevándorlás, felsőoktatás, akár a külpolitika, az orosz-ukrán háború, ezek azok, amikkel a trumpista szavazókat lázban tudja tartani.” Épp ezért a helyzet eszkalálódására számít Yaro.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025.06.12., csütörtökön 6:48
Riporter: Herskovits Eszter és Selmeci János