Musk: Megbántam néhány Trumpról szóló bejegyzésemet
11/06/2025 15:09
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Musk beismerte, hogy túl messzire mentek a bejegyzései, majd törölte az Epstein-ügyre utaló posztokat, valamint azokat, amelyekben Trump felelősségre vonását sürgette.
A konfliktus csúcspontja a múlt héten jött el, amikor Musk sorozatos X-bejegyzésekben keményen nekiment Trumpnak. Egyik posztjában Trump elmozdítását szorgalmazta, míg egy másikban az Epstein-iratokkal hozta összefüggésbe az elnököt, ami komoly politikai és erkölcsi vádat jelentett. Trump válasza sem váratott magára: június 8-án kijelentette, „nem akar barátkozni Muskkal”, majd burkoltan meg is fenyegette, hogy ha Musk továbbra is a demokraták oldalán áll, akkor szövetségi támogatásai és szerződései veszélybe kerülhetnek. Ezt sokan úgy értelmezték, mint a Tesla és a SpaceX elleni célzott politikai nyomásgyakorlást.
A nyilvános összecsapás után néhány nappal vélhetően a politikai és gazdasági nyomás hatására Elon Musk váratlanul visszavonulót fújt. Június 11-én, egy X-posztban azt írta:
„Megbántam néhány Donald Trumpról szóló bejegyzésemet. Túl messzire mentek” – írta bejegyzésében. Az üzenetet tettek is követték: Musk törölte az Epstein-ügyre utaló posztokat, valamint azokat is, amelyekben Trump felelősségre vonását sürgette.
Ezzel párhuzamosan ismét támogatásáról biztosította a Trump-kormányzatot a Los Angeles-i zavargások kezelésében. Amerikai zászló-emojikat posztolt JD Vance alelnök bejegyzése alá, valamint megosztotta Trump egyik követelését is, amelyben Gavin Newsom kaliforniai kormányzót és Karen Bass los angelesi polgármestert nyilvános bocsánatkérésre szólítja fel a zavargások miatt.
Musk „megbánása” taktikai manőver is lehet elemzők szerint, amellyel megpróbálja elkerülni a politikai megtorlást. Trump nyilatkozatai különösen a kormányzati szerződésekre és támogatásokra vonatkozó utalásai valós veszélyt jelenthetnek Musk cégeire, különösen a nagy állami megrendelésekből élő SpaceX-re és a közlekedési szabályozásnak erősen kitett Teslára. A Tesla részvényei több mint 14%-ot estek a botrányos napokat követően, és elemzők szerint a visszaesés legalább részben a politikai konfliktus miatti bizonytalanságnak köszönhető.
A barátság egyfajta „erőszövetségként” működött, amelyben mindkét fél nyert egészen addig, amíg Musk politikai ambíciói és függetlenségi törekvései össze nem ütköztek Trump autoriter stílusával. Ugyanakkor a Trump-adminisztráció is mérlegel: Musk cégei különösen a SpaceX stratégiai szerepet töltenek be az amerikai haditechnika és űrkutatás területén. Egy végleges szakítás komoly következményekkel járhatna nemcsak gazdasági, de biztonságpolitikai szempontból is.
A 444 nyomán
