Véreznie kell – nem csak a magyar közmédiának
27/03/2019 08:05
| Szerző: Kárpáti János/Klubrádió
Néhányan nem megreformálni, hanem szétverni akarják az osztrák közszolgálati médiát, amelynek felügyelő testületét megszállta a politika, nyomulnak a populisták – erről ír az osztrák rádió és televízió szerkesztői tanácsának elnöke. Nem rúgják ki a Huaweit Európából, a kínai kormányzat világformáló terveinek európai fogadtatása pedig durva ébresztő – külföldi lapszemle.
Ez a jogilag nem kötelező erejű állásfoglalás abban a dokumentumban található, amely az adóelkerüléssel szembeni küzdelem feladatairól szól, és amely adóparadicsomnak bélyegez hét EU-tagországot: Belgiumot, Ciprust, Hollandiát, Írországot, Luxemburgot, Máltát, valamint Magyarországot.
A tehetős külföldiek számára tartózkodási engedély, illetve állampolgárság megszerzését lehetővé tevő jogi formák ennél szélesebb körben, a 28 uniós tagállam közül 20-ban léteznek jelenleg.
![](/data/penzmosasa1_fit_800x10000.jpg?key=3ea93ea248f24d8409e6b07bd630b573)
Nem rúgják ki a Huaweit
Szintén olvasható a New York Times internetes oldalán az a Reuters-hír, amely szerint az Európai Bizottság nem volt hajlandó eleget tenni az Egyesült Államok felszólításának, hogy digitális hírszerzési kockázatok miatt zárják ki a kínai Huawei vállalatot az úgynevezett ötödik generációs mobiltechnológia bevezetéséből.
Az uniós végrehajtó testület csupán arra szólította fel a tagállamokat, hogy ez év végéig osszák meg egymással az 5G-vel kapcsolatos kibernetikai biztonsági vonatkozású adataikat, és hozzanak intézkedéseket a kockázatok kivédésére. A Reuters áttekintése szerint Ausztria, Belgium, Csehország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Litvánia, Németország és Portugália mellett Magyarország is már az idén ki akarja adni az engedélyt az 5G technológia megteremtésére.
![](/data/kontenerkinaeua1_fit_800x10000.jpg?key=bb21630ba655a020e22539a6cd66bc05)
Durva ébresztő
Ha már Kína: a Russia Today angol nyelvű orosz állami hírportál terjedelmes cikket közöl a Selyemútnak nevezett kínai infrastruktúrafejlesztési tervről, és arról, hogy Olaszország támogatja a pekingi elképzeléseket, amelyek a szerző szerint felfordulást okoztak nem csupán a transzatlanti kapcsolatokban, hanem az Európai Unión belül is, mégpedig az észak-déli megosztottság mentén.
Az a tény, hogy Itália, a G7 csoport tagja, az eurozóna harmadik legnagyobb gazdasága kimondott partnerségre lép Kínával, „durva ébresztő azoknak a transzatlantistáknak, akik még mindig amerikai-európai dominanciáról álmodnak a nemzetközi kapcsolatokban” – írja az orosz portál.
A cikk kitér arra, hogy nem csupán Olaszország, hanem a 28 EU-ország közül 13 – köztük Magyarország – csatlakozott Peking eurázsiai integrációról szóló „globális víziójához”.
A helyes út bizonyítéka?
A Russia Today írása erőteljesen hangsúlyozza az unión belüli eltéréseket, és azt állítja, hogy a gazdasági növekedés csökkenése és az infrastruktúra leromlása különösen akut probléma a szegényebb déli tagállamokban, miközben az északi országok, mint például Németország, prosperálnak, és a pénzügyi nadrágszíjmeghúzás vasszigorát alkalmazzák.
Európán belül Itáliában a legnyilvánvalóbb a hanyatlás – írja a portál. A cikk szerzője szerint az, hogy az olaszok sok bírálatot kapnak Washingtontól és az európai transzatlantistáktól a kínai törekvések támogatása miatt, azt bizonyítja, hogy ők járnak a helyes úton.
A pártokat nem érdekli …
„Az ORF-nek véreznie kell!”– ezzel a címmel közli a bécsi Die Presse Dieter Bornemann-nak, az osztrák közszolgálati média szerkesztői tanácsa elnökének a véleménycikkét az új közmédiatörvény megalkotására irányuló törekvésekről.
Bornemann szerint néhányan nem megreformálni, hanem szétverni akarják a közszolgálati médiát. A szerző elismeri, hogy valóban nincs minden rendben az ORF-nél, de ezt elsősorban annak tulajdonítja, hogy az alapítványi tanácsot megszállta a politika, megkérdőjelezhető döntések születnek a programokkal kapcsolatban ahhoz igazodva, hogy politikailag mi a kívánatos.
Az ORF-re minden irányból gyakorolnak politikai befolyást, de ez mindig így volt. Dieter Bornemann felidézi az egykori legendás főintendáns, Gerd Bacher szavait, miszerint „a pártokat nem érdekli, hogy megy az ORF-nek, csak az, hogy nekik hogy megy az ORF-nél”.
![](/data/kameratvorfa1_fit_800x10000.jpg)
Kizárják egymást
Az osztrák közmédia újságírói – írja a Die Presse vendégkommentátora – évek óta igyekeznek elhárítani a politikai nyomásgyakorlás minden formáját, minden nap arra törekednek, hogy tisztességesen számoljanak be az eseményekről, minőségi újságírást műveljenek.
A most zajló vitában azonban vannak, akik a közszolgálati műsorszórás felszámolására törekednek, hiszen a minőségi újságírás a populista politika legnagyobb ellensége, az összetett kérdések és az egyszerű válaszok többnyire kizárják egymást, és a jó újságírás a dolgok megvilágítására törekszik – olvasható a cikkben.
Bornemann nem titkolja, hogy kiknek tulajdonítja az ORF kivéreztetési szándékát: a kormánykoalíció kisebb pártját jelentő, szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt politikusainak, akik már korábban ellenséggé nyilvánították a közmédiát. Az ORF azonban „az osztrákoké, nem a politikáé”– szögezi le a szerző.
Miközben ezek a kérdések az elmúlt években Magyarországon is felvetődtek, és az ismert módon eldőltek, van egy nem jelentéktelen szervezeti eltérés: Ausztriában a közmédiaként emlegetett ORF csak a közszolgálati tévé- és rádiócsatornákat foglalja magában, a hírügynökséget nem.
2019. március 27., szerda 08.00h
riporter: Kárpáti János