"Vannak a tarvágást mellőző erdőgazdálkodási módszerek"
13/06/2025 07:27
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Vannak olyan erdőgazdálkodási módszerek, amelyek nem járnak a klímaváltozás hatásait erősítő tarvágással. Ezeket kellene előtérbe helyezni – véli Gálhidy László.
Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztálya felszólalt a frissen elfogadott törvény ellen, amely lehetővé teszi a védett erdők tarvágását.
„Ez a módosítás belekerült az erdőtörvénybe, és ennek megfelelően fogják alkalmazni, tehát aggodalommal tekintünk ilyen formán a jövőbe” – mondta a Reggeli gyors pénteki adásában Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programjának vezetője.
„Láttuk például a Fényi-erdő esetében, hogy ez azért elég komoly pusztítással járhat, nem minden erdő ilyen értékes, de hát ezek is áldozatul esetnek” – mondta, kitérve a Bátorliget közelében lévő erdőre, amelyben három hektárt vágtak tarra. A Fényi-erdő az egyik utolsó olyan alföldi erdő, amely természetközeli állapotban megmaradt. „Úgy látjuk, hogy ez a jogszabály-módosítás alkotmányellenes, alaptörvény-ellenes, tehát azt várjuk és reméljük, hogy az Alkotmánybíróság ezeket a pontokat el fogja törölni, hatályon kívül fogja helyezni, ahogy egyébként a tűzifarendelettel kapcsolatos lépések esetében is megtörtént.”
A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásával kapcsolatban, miszerint évszázados problémákat okozhat az erdőpusztítást könnyítő új törvény, elmondta: „vannak olyan erdőgazdálkodási módszerek, ők is kihangsúlyozzák, amik nem járnak tarvágással. Ezeket kellene előtérbe helyezni, tekintettel különösen a klímaváltozásnak a hatásaira, amit ugyancsak felerősítenek ezek a vágásterületek”.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025.06.13., péntek 7:35
Riporter: Pálinkás Szüts Róbert