„Köszönjük
Reggeli gyors

Valószínűleg jobbra számított a Fidesz

27/05/2019 10:59

| Szerző: Klubrádió

A kormánypárt sikere nem különösebb meglepetés, legfeljebb az aránya lehet az. A DK-Jobbik helycsere viszont érdekes fejlemény.

2019. május 27. Reggeli gyors - részlet 19.05.27. Mikecz Dániel
07:08
00:00

Nem csak Magyarországon, hanem máshol is magas volt a részvételi arány az EP-választásokon, ami jelzi az emberek érdeklődését és egyben azt is, hogy átalakulóban van a kontinens élete. Pár helyen már belpolitikai következményei is vannak a szavazásnak, Görögországban például előrehozott választást fognak tartani.

 

Itthon a Fidesz sikere nem meglepetés, legfeljebb annak aránya. Arra lehetett ugyanis számítani, hogy mozgósító erejénél fogva, és a nagy részvételi aránynak köszönhetően több mandátumot szerezhet. Az viszont érdekes fejlemény, hogy az ellenzéken belüli arányok miként változtak. Mikecz Dániel, a Republikon Intézet elemzője arról beszélt a Reggeli gyorsban, hogy a Demokratikus Koalíció immár kilépett az urbánus, nagyvárosi párt szerepéből, és országos tényezővé vált. A korábbi időkkel ellentétben, amikor a hitelességét meg lehetett kérdőjelezni, már igazán hiteles. Nem lehet rásütni, hogy a Fidesz lefizette volna egyes tagjait, vagy azt, hogy csak azért létezik, mert az a Fidesznek jó, nincs kibeszélés a pártból, jól felépítették a jelöltjeiket. Az Európa-barát fellépés, az Európai Egyesült Államokról szóló világos üzenet meghozta a sikert.

 

A Momentum is kilépett már a fővárosból. A régebbi pártok viszont egyre kevésbé hitelesek, a Jobbikról szinte azt sem lehet tudni, hogy micsoda.

Szénási Sándor interjúját a fenti „lejátszás” ikonra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos.