Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
Esti gyors

Ukrán kémügy: kapkodósnak tűnik a magyar reakció a szakértő szerint

10/05/2025 07:47

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Szikora Gábor

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken közölte: magyar kémhálózatot leplezett le Kárpátalján, erről kérdeztük Katrein Ferenc volt kémelhárítót. Azt mondta, az első magyar válasz az volt, hogy ez csak ukrán propaganda, utána két órával később mégis két ukrán, fedésben dolgozó állítólagos hírszerző kiutasítása következett, ami "egy kicsit kapkodásos reakciónak tűnik számomra". Magyar oldalról aztán már két diplomatastátuszban lévő hírszerzőt utasítottak lo, tehát nem ugyanaz van a mérleg két serpenyőjében – hívta fel a figyelmet.

2025. május 09. Esti gyors / részlet, Katrein Ferenc (25.05.09.)
12:21
00:00

Az elhárításért is felelős SZBU péntek reggel azt közölte, hogy lelepleztek egy magyar katonai hírszerzési ügynökhálózatot, amelynek tagjai Kárpátalján tevékenykedtek. Soha nem fordult még elő, hogy egy NATO-tagország számára ellenséges kémkedéssel vádolt embert tartóztattak volna le Ukrajnában. Az SZBU tájékoztatása szerint a hálózat feladata az volt, hogy információkat gyűjtsön Kárpátalja régió katonai biztonságáról, felderítse a térség földi és légvédelmi rendszerének sebezhetőségeit, valamint tanulmányozza a helyi lakosság társadalmi-politikai nézeteit: különösen azt, hogy milyen viselkedési forgatókönyveket követnének, ha magyar csapatok lépnének be a régióba.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter előbb újságírói kérdésre ukrán propagandának és magyarellenes lépésnek nevezte az esetet, majd megérkezett a diplomáciai reakció is: Magyarország kiutasított két követségi dolgozót Ukrajna budapesti nagykövetségéről, akiket a magyar külügy kémként azonosított.

Katrein Ferenc volt kémelhárítót kérdeztük az ügyről az Esti gyorsban. Azt mondta: amit most látunk, az egy súlyos diplomáciai incidens előtti állapot, egy esetleg eszkalálódás irányába tartó történet, bár reméli, hogy nem így lesz. A szakértő biztos benne, hogy az ukrán legfelsőbb szinten hozták meg azt a döntést, hogy ezt az ügyet szaknyelven mondva „borítani kell”, és ki kell állni vele a nyilvánosság elé. Tehát ez politikai döntés volt ukrán részről is, és az erre adott reakció is egyértelműen politikai döntés – közölte.

Hozzátette, nem jellemző ez, azért az ilyen jellegű ügyeket meg szokták oldani sokkal kulturáltabb körülmények között is, egymás között a szolgálatok, illetve a politika, de most nyilván valóan nem ez volt a cél. Az első magyar válasz az volt, hogy ez csak ukrán propaganda, utána két órával később mégis két ukrán, fedésben dolgozó állítólagos hírszerző kiutasítása következett, ami „egy kicsit kapkodásos reakciónak tűnik számomra” – mondta. Ilyenkor egy kicsit le kellene nyugodnia mindenkinek, és átgondoltabban reagálni, hiszen senkinek sem érdeke az eszkaláció.

Kitért arra is: egyelőre úgy látja, hogy két alacsonyabb szintű ukrán ügynököt fogtak el, tehát magyar hírszerző tiszt nem volt érintett idáig az ügyben. Lehet, hogy majd lesz, ha a bíróságig eljut az ügy egyáltalán. Viszont magyar oldalról már két diplomatastátuszban lévő hírszerzőt kiutasítottak, tehát nem ugyanaz van a mérleg két serpenyőjében. Ezért azt gyanítja, hogy még csak most jön az ukrán rész, hogy ezt ők miként kezelik. Most lenne szükség egy kis józan diplomáciai érzékre mindkét oldalról, hogy ezt a kérdést helyén kezeljék.

Azt gondolom, hogy amit láttunk és bemutattak az ukránok, az egy szakmailag teljesen összerakott anyagnak tűnik – fogalmazott. Úgy véli, hogy mivel ez most már innentől nyílt eljárás, a bírósági szakba kerül, folyamatosan értesülünk majd a fejleményekről, és hiába titkosított az anyag, gyanítja, hogy folyamatosan szivárogtatni fognak róla. Amit láttunk, kép, videó, hanganyag az „elég profi munka volt, úgyhogy én azt gondolom, hogy az ukrán részről ez egy professzionális művelet” – tette hozzá.

A hírek szerint azt is fel akarták mérni, hogy mit szólna Kárpátalja népe, hogyha oda magyar katonák, a magyar honvédség bevonulna. Katrein Ferenc azt mondta, ha ez valós hírigény,mert ezt nem tudjuk, ez ukrán állítás, és az ilyesmit mindig óvatosan kell kezelni, az mindenféleképpen „barátságtalan hírigénynek számít”. Főleg egy olyan országnak, amelyik éppen háborúban áll a túloldalon, szerinte egyébként semmiféle érdeke nincs abban, hogy egy EU-s és NATO-tagországgal újabb konfliktust nyisson. A Kárpátaljával kapcsolatos kérdésről azt mondta: „nagyon remélem, hogy nem szakadtak el a realitásoktól a politikai döntéshozók”, és nincs ilyen igény.

A Reuters cikkében az a megfogalmazás szerepelt, hogy ellenséges kémtevékenységet lepleztek le az ukránok. Katrein Ferenc elmondta, ez azt jelenti, hogy az ukrán állam elleni tevékenységről van szó. Mert – folytatta – kémtevékenységet lehet egy másik ország területén egy harmadik ország ellen is folytatni, ez esetben mondjuk orosz irányból. Szerinte az ukránoknak semmi bajuk nem lett volna azzal, hogyha például fölfednek egy hálózatot, akár egy magyar hálózatot, amely rendszeresen orosz irányból próbálna hírszerző kapacitásokat kiépíteni.

A Fidesz szerint az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal; erről is kérdeztük a szakértőt, aki úgy reagált: azt érzékeljük, hogy az ukrán szolgálatok finoman szólva is érzik, látják és értik a magyar belpolitikai viszonyokat. Közölte, nem gondolja, hogy lenne direkt összefüggés a két esemény között – a csütörtöki honvédelmi miniszteri hangfelvétel kiszivárgására utalva –, de mindenféleképpen furcsa a dolog. „Nagyon szépen összeáll a történet, de nem gondolom, hogy ez direkt lenne” – fogalmazott.

A volt kémelhárító szerint a szolgálatoknak semmiféleképpen nem érdekük az eszkaláció. Az ukrán szolgálat háborúban áll, tehát magyar oldalról nézve „én semmiféleképpen nem akarnék úgymond meccselni”, az ukrán szolgálattal, amelynek olyan képességei vannak, hogy Moszkva belvárosában számol le a tömeggyilkosnak tartott orosz vezérkari emberekkel, illetve például Afrikában intézi el ex-Wagneresek leszámolását. Tehát teljesen más üzemmódban vannak és teljesen más műveleti képességeik vannak, mint mondjuk Csádban a magyar szolgálatoknak. Ráadásul nem is érdekük az ukránoknak se, hogy egy EU- és NATO-országgal ilyen direkt módon konfrontálódjanak – ismételte meg.

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő rádiónknak korábban azt mondta, hogy persze ez spekuláció, de az oroszoknak abszolút érdekükben állna az, hogy Ukrajna és Magyarország viszonya tovább romoljon. Katrein Ferenc szerint ez abszolút értelmezhető állítás, ezt szakmailag mindenképpen vizsgálni kell, ehhez viszont az kell, hogy nyugodtan leüljön mind a két fél és átbeszéljék ezt a történetet, akár szakmai szinten. Mivel nem szeretnénk, hogy orosz provokációnak áldozatul essen Magyarország, a kormányzata vagy a szolgálata, érdemes ezeket az ügyeket rendesen kivizsgálni szakmailag.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

Esti gyors
2025. május 09., péntek 18:25
Riporter: Selmeci János