Trump külügyminisztériuma szerint hazánkban teljesen rendben van az emberi jogok helyzete
14/08/2025 05:43
| Szerző: Csernyánszky Judit/Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
A Hungarian Conservative című kormányzati hátterű lap szerzője, Joakim Scheffer – aki korábban a Magyar Nemzetnél dolgozott – az idei, hazánkra vonatkozó amerikai jelentés publikálása után szinte azonnal gondoskodott arról, hogy világgá kürtöljék a kormány számára jó hírt, miszerint nincs mit a fejükre olvasni. Nemzetközi lapszemle.
Éveken át keserű pirulát nyelt le a magyar kormány,
amikor Biden elnöksége idején az amerikai külügyminisztérium nyilvánosságra hozta az aktuális emberi jogi helyzetjelentést. Az idén egy csapásra minden megváltozott. Washington már nem oktatja ki a magyar kormányt a demokráciából – olvashatjuk a magyar adófizetői pénzekből közvetve támogatott angol nyelvű Hungarian Conservative elemzésében. A lapot rendszerint nem szoktam szemlézni, épp kormányzati háttere miatt, a mostani írás csak azért figyelemre méltó, mert ugyan a szerző magyar, Joakim Scheffer, aki korábban a Magyar Nemzetnél dolgozott, de az idei, hazánkra vonatkozó amerikai jelentés publikálása után szinte azonnal gondoskodott a magyar szerkesztőség arról, hogy világgá kürtöljék a kormány számára jó hírt, miszerint nincs mit a fejükre olvasni. A cikk például kifogásolta, hogy korábban elemezték a korrupció helyzetét is hazánkban. Persze tegyük hozzá, hogy Obama idején, Hillary Clinton külügyminisztersége idején is ugyanilyen kritikus volt az emberi jogi jelentés a magyar kormánnyal szemben. Most viszont kijelentik, hogy az Orbán-kormány mindig megtette a szükséges intézkedéseket visszaélések és törvénytelenségek láttán. Például a Szuverenitásvédelmi Hivatal kinyomozta, hogy a Transparency International és az Átlátszó külföldi lobbi érdekeket képviselt, miután külföldi pénzekből tevékenységével politikai, gazdasági és társadalmi károkat okozott Magyarországnak. A cikk ecseteli a demokrácia tündöklését, az emberi jogok tiszteletben tartását Magyarországon.

A régióban terjeszkedő angol nyelvű
lengyel TVP is értetlenül áll Orbán döntése előtt, merthogy egyedül ő nem támogatta, s így Magyarország sem - a pénteki alaszkai találkozó kapcsán kiadott uniós álláspontot, s ezzel tulajdonképpen Trump elnök békekezdeményezését sem. Az uniós bizottsági szóvivő egyértelművé is tette Brüsszelben, hogy ebből egyértelműen Oroszország fog profitálni. Marcin Zaborowski, az európai divízó szerkesztője ennek kapcsán Magyar Péter és a Tisza Ukrajna-politikájáról is tudósított, jelezvén, hogy az nem sokban különbözik a kormányétól, merthogy fegyvereket ő sem küldene Ukrajnának, és aggasztónak tartja a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak sérelmét. Azt viszont ellentételezésként kiemelte, hogy a Tisza maximálisan uniópárti.
A moszkvai Lomonoszov Egyetem
politológia professzora, Jegor Dibrov az Izvésztyijának azt nyilatkozta, hogy Brüsszel óriási nyomás alá helyezi a magyar kormányt az alaszkai találkozó előtt, holott Orbánék csak a nemzeti érdekeiket tartják szem előtt. Szerinte a brüsszeli bürokrácia kezd hasonlítani módszereiben a középkori inkvizíciós metódusokra. Leszögezi, hogy nincs egység az EU-ban. Sőt azt is állítja, hogy az oroszországi külföldi hírszerzés információi szerint Ursula von der Leyen már töri a fejét a magyar rendszerváltás különféle forgatókönyvein, és lehetséges kormányfőt lát Magyar Péter személyében.

Egy európainak nehéz megértenie,
miért nem lehet meghúzni a vonalat az amerikai alkotmány szerinti szólásszabadság értelmezésekor, ha fröcsög valakiből a gyűlöletbeszéd - írja ezt Gulyás Virág a Jewish News Syndicate amerikai lapban, amikor a Kneecap ír banda hamarosan kezdődő amerikai és kanadai őszi turnéjáról szól. Felteszi a kérdést, a szólásszabadság fogalmába belefér az izraeli zászló elégetése és a zsidók meggyilkolására való felszólítás? Vagy a Hamasz és a Hezbollah dicsérete, zászlójuk lobogtatása a koncerteken. A magyar döntést és a kormány intézkedését hozza fel jó példának, mivelhogy a Szigetről kitiltották őket a szervezők. A kormány pedig az országból is. (Csakhogy valami látványosat utóbbi is lépjen! – a szerk.) Hasonlóan jártak el velük szemben az Egyesült Királyságban számos helyen. A tengerentúlon azonban még mindig szervezik a koncertjeiket, sőt a jegyek elkeltek. Annak ellenére, hogy a szponzorációjukat korábban felvállaló Independent Artist Group megvonta a Kneecaptől a támogatást, ami egyben azt is jelenti, hogy nem kaphatnak ezek után ún. művészeti beutazó vízumot.

A lapszemlét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra
2025.08.11., hétfő 7.00
Szerkesztő: Csernyánszky Judit
