„Klubrádió“
Belső közlés

Takács Zsuzsa: Negyvenhárom szeptemberében

22/05/2020 16:12

| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió

A költészet napjától a karanténidőszak legvégéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Ma Takács Zsuzsa Negyvenhárom szeptemberében című versét hallgathatják meg a szerző előadásában.

2020. május 22. Belső közlés (2020.05.22. Takács Zsuzsa)
01:18
00:00
Takács Zsuzsa az élő mai magyar költészet élvonalához tartozik, ezt tükrözi két évvel ezelőtt megjelent, A Vak Remény című életműkötete is, amely korábbi kötetei anyagai mellett – különös érdekességként „kamaszlány”-versciklusának Kertész Imre monogramját is versbe fűző darabjaival együtt – a kötet címében foglalt vadonatúj anyagot, vagyis időskori érett líráját, a Vak Remény-ciklust is tartalmazza.

Ebbe a ciklusba tartozik az a verse is, amelyet a szerző, még a kötet megjelenése előtt, a Belső közlés műsorában is felolvasott, és amelyet mától a Klubrádió honlapján is meghallgathatnak. A ciklus minden darabja a Vak Reményt idézi és hivatkozik rá, ebben a versben Franz Kafka alakján keresztül, akit az elterjedt legenda szerint közel húsz évvel a halála után egy deportált haszid férfi látott a koncentrációs táborban, sőt beszélgetett is vele. A történetet egyébként többen feldolgozták, köztük Szántó T. Gábor író is, aki az elmúlt években jelentette meg Kafka macskái című könyvét, amelyben Kafkának a két időpont között eltelt egész fiktív élettörténetét, például pszichoanalitikus kezelését is elmeséli.

A vers a fenti lejátszás gombra kattintva hallgatható meg. A vers írott változata:

Takács Zsuzsa: Negyvenhárom szeptemberében

Látta a Máramarosból deportált férfi
Kafkát. Mint akit szél fúj, lengedezett
előre-hátra, mikor az Appelplatzon
álltunk, esküdözött, s hogy kíséretet-
szerű volt, mint akit krétával rajzoltak
a sötétbe. Komiszabb időket is átvészeltem
már, közölte vele Kafka – állítólag – ,

s hogy álmában Milenával a Kaffee Unionban
volt és asztaluknál,  közvetlenül a falevél
mintás keretben pompázó tükör alatt,
egy Dosztojevszkijhez hasonló férfi ült
egy Milenához hasonlatos lánnyal,
és egy kéziratot javított. Továbbá, hogy
sosem hitt annyira önmagában, mint akkor

éppen, negyvenhárom szeptemberében.
Hozzátette még a máramarosi férfi,
hogy meglazult fogai folyton mozogtak,
ezért megtanult úgy beszélni Kafka
hogy közben nem mozdult vérző ajka:
„mintha a gondolatai szóltak volna”.
Ő volt a testet öltött Vak Remény.