Szalai: Az USA és Izrael lefejezné a rezsimet, de megbuktatását az irániaktól várják
28/02/2026 17:11
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Most olyan eszkalációt láttunk néhány óra alatt, ami a tavalyi háború 12 napja alatt nem fordult elő. Az, ahogyan akadozik a kommunikáció Iránban, megmutatja, hogy a rezsim mennyivel inkább a saját túlélésével van elfoglalva, mint a lakossággal. Ennek a rendszernek a belső legitimitása az utóbbi időben nagyon meggyengült, még ha hamar sikerülne is lezárni a konfliktust az Egyesült Államokkal és Izraellel, akkor is elképzelhető, hogy újabb tüntetéshullám indulna – véli Szalai Máté külpolitikai szakértő. Gyarmati István szerint az irániak, Putyinhoz hasonlóan bepalizták Trumpot, de a most felsorakozott haderővel, ha csak az amerikai elnök nem gondolja meg magát, el tudják érni a céljaikat.
Donald Trump amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is arról beszélt, hogy országaik Iránnal szemben indított támadása lehetőséget teremthet az iráni nép számára, hogy leváltsa a rezsimet.
Hasonlított a két vezető retorikája és abból, amit elmondtak világos, ők maguk nem akarják közvetlenül megbuktatni a rezsimet, hanem elő akarják teremteni a körülményeket ahhoz, hogy egy belső forradalom söpörje el azt – mondta Szalai Máté, külpolitikai szakértő a Hetes stúdióban. A hollandiai Clingendael Intézet kutatója megjegyezte, ha külső rezsimbuktatás lenne a cél, ahhoz szárazföldi invázióra lenne szükség. Emlékezetes, a januári, tragikusan vérbefojtott tiltakozáshullám során is fontolgatta Trump a beavatkozást, Szalai szerint ekkor valószínűleg Netanjahu beszélhette le erről, talán, mert több akadályt látott az izraeli titkosszolgálat, mint az amerikai.
Most mindenesetre úgy tűnik, mindkét vezető célja, hogy valahogyan lefejezzék az iráni rendszert, és alássák az uralmát – mondta Szalai.
Ami az iráni választ illeti, Szalai szerint most olyan eszkalációt látunk néhány óra alatt, amire a tavaly nyári, 12 napos háború során sem került sor – akkor szintén közösen támadta Izrael és az Egyesült Államok Iránt, alapvetően a nukleáris létesítményeket.
Miközben minden fél arról kommunikált, hogy katonai célpontokat támad, sorra jönnek a hírek nagyvárosokban történt robbanásokról, sőt, a lakosság evakuációjáról is. Szalai elmagyarázta, hogy a katonai célpont ebben a zsargonban nem feltétlen konkrét katonai létesítményeket jelent, hanem például olyan épületeket, ahol vezetők tartózkodnak, akár a civil környezetben lévő lakóhelyük is. Az Egyesült Államok és Izrael világossá tette, hogy a célpontok között van az iráni elnök, a legfőbb vallási vezető és korábbi elnökök is – akik ugye átvehetnék a hatalmat – mondta Szalai.
A mobilszolgáltatás nem, a vezetékes telefonok még valamennyire működtek néhány órával a támadás megindulása után. Arról is lehetett olvasni, hogy Iránban nincs internet. Nem tudjuk pontosan, hogy ami hozzánk eljut, az éppen aktuális információ-e, de az biztos, hogy jelenleg gond van a kommunikációval az országon belül, van egy szakadék a vezetés és a lakosság között – mutatott rá a szakértő. Noha, különböző források szerint az iráni kormány sugároz adásokat például a tévében, de nem mondják meg a lakosságnak, hogy mit csináljanak, hová menjenek, mik a biztonságos területek. Ez felerősíthette a kialakuló pánikot – mondta Szalai, hozzátéve, hogy Izraelben és a térség többi országában, ahol iráni ellentámadás zajlik ezzel szemben mind a külügy-, mind a belügyminisztériumok folyamatosan kommunikálnak a lakosság felé. Az látszik, hogy az iráni rendszert nagyon leterheli, hogy a saját túlélésével foglalkozzon.
Az iráni rendszer belső legitimitása nagyon meggyengült az utóbbi időben – szögezte le Szalai, aki szerint a tiltakozások erőszakos leverésén túl hozzájárult ehhez a gazdasági válság, illetve a kormányzat szélsőséges elszakadása a lakosságtól. A szakértő szerint lehetetlen, hogy a rendszer jól jöjjön ki ebből a támadásból, még ha a lehető legrövidebb idő alatt le tudnák zárni, akkor is elképzelhető, hogy hamarosan újabb tüntetéshullám indulna az országban.
Az irániak egy kicsit ugyanúgy bepalizták Trumpot, mint ahogy Putin szokta, vagyis, hogy minél tovább húzzák a tárgyalásokat – mondta a Klubrádiónak Gyarmati István. A biztonságpolitikai szakértő szerint az irániak pontosan tudták, hogy nem akarnak megegyezni, hiszen az amerikai követelésekben benne volt, hogy leállítják az urándúsítást, hogy maximum 500 kilométer hatóságú rakétákkal rendelkezhetnek és, hogy nem támogathatják a Közel-Kelet-szerte a rezsim proxijaiként működő terrorszervezeteket.
Gyarmati szerint most nehezebb helyzetben vannak az amerikaiak és az izraeliek, mint korábban, de nagyon erős haderőt sorakoztattak fel.
Tudjuk, hogy az irániak például a békeidőben használt támaszpontokra szétszórták a rakétaindító-állásaikat az egész országban. Sokkal nehezebb helyzetük van most a katonáknak, hogy ugyanazt a célt elérjék, de képesek rá, hogy elérjék. A térségben felsorakozott amerikai haderő erősebb, mint a világ talán összes hadserege talán mondjuk a kínait vagy az oroszt kivéve. Meg tudják csinálni, csak az a kérdés, hogy nem gondolja-e meg magát útközben az amerikai elnök. Remélhetőleg nem – mondta Gyarmati.
A teljes hanganyagokat meghallgathatják a fenti lejátszókra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért a hanganyagok meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2026. február 28., szombat 15:15
Riporter: Szénási Sándor
