Szabó Norton: Sikerült újra eljutni a Holdhoz
8/04/2026 10:45
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Az Artemis-2 nemcsak technológiai bravúr, hanem tudományos szempontból is rendkívül értékes küldetés, amely közelebb viszi az emberiséget a mélyűri felfedezésekhez – mondta Szabó Norton csillagász.
Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, az Artemis-2 küldetés hatodik napján, a terveknek megfelelően az Orion fedélzetén négy asztronautával megkerülte a Holdat. Kedden, magyar idő szerint 0:40 körül akadozni kezdett, majd 0:44-kor a várakozásoknak megfelelően megszakadt a kapcsolat, ahogy az űrhajó a Hold árnyékába került, és csak 2:59-kor sikerült újra kétoldalú kapcsolatot létesíteni.
Szabó Norton csillagász szerint az Artemis–2 küldetés történelmi jelentőségű: 54 év után ez az első emberes misszió, amely elhagyja a Föld körüli pályát, megkerüli a Holdat, és egyben az Orion űrhajó első emberes tesztje, amely utat nyit a 2028-ra tervezett új holdraszállás felé. Látványos példával érzékelteti a távolságokat: ha a Föld egy kosárlabda, a Nemzetközi Űrállomás mindössze egy ujjnyi magasságban „kering” felette, míg az Artemis–2 mostani pályája ezen a skálán már 12–15 méterrel távolabb viszi az ürhajósokat a „labdától”, vagyis ember még soha nem járt ilyen messze a Földtől.

Hangsúlyozza, hogy a küldetés nem pusztán rekordkísérlet: az összes létfenntartó rendszert (a mindennapi, akár banálisnak tűnő elemeket is, mint a mosdó vagy a fedélzeti rendszerek) emberrel tesztelik, folyamatosan monitorozva a működést. Emellett tudományos megfigyelések zajlanak, köztük a Hold túlsó oldalának megfigyelése és új kráterek elnevezésére tett javaslatok.
Szabó számára a legizgalmasabb pillanat az volt, amikor a Hold sötét oldalán több felvillanást észleltek az űrhajósok, amelyeket meteoroid-becsapódásoknak tulajdonítanak: a légkör nélküli Holdon a kis égitestek közvetlenül csapódnak a felszínbe, a mozgási energia hővé és fényvillanássá alakul.
A villanásokat egyszerre többen, ugyanazon a helyen látták, így a kozmikus sugárzás okozta „ál-felvillanások” magyarázatát kizárták, és hosszasan egyeztettek a földi irányítóközponttal és planetológusokkal a jelenség értelmezéséről. Szabó, aki kifejezetten becsapódó kisbolygókkal és naprendszerkutatással foglalkozik, azt mondja: ez az esemény tudományos izgalomban felülmúlt számára bármelyik sorozatrészt, amit mostanában látott.
A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2026.04.08., szerda 8:40
Riporter: Para-Kovács Imre

