Súlyos feladatok várnak XIV. Leó pápára

A Vatikán az ukrajnai háború kezdete óta a politikai világ figyelmének centrumába tolódott, a pápaság szerepe, mintha elkezdett volna fölértékelődni. Ám nem teljesen új fejlemény ez, hisz gondoljunk bele, II. János Pál pápa mit jelentett a világnak, és mit jelentett mondjuk geopolitikai szinten, amikor pusztán azért, mert lengyel az egyház élére került, és abban a pillanatban magára vonta az egész világ figyelmét és a saját politikai rendszeréből éppen kifelé haladó Lengyelországnak lett a katalizátora - kezdte Mártonffy Marcell.

Hasonló a helyzet Ferenc pápával, főként az ukrajnai háború óta, és talán nem csak azért, mert sikeres közvetítési kísérletei voltak, hanem azért is, mert rá jellemző módon - ami miatt különböző mértékben szokás rá haragudni -, hogy a béke igényével kapcsolatban tett félreérthető kijelentéseket. Például amikor azt mondta, hogy akár egyoldalúan is megfontolhatná Ukrajna azt, hogy elébe megy a békének, magyarán tegye föl a kezét, vagy a fehér zászlót - fejtette ki a teológus.

Mártonffy úgy látja, másfelől van ebben valamilyen nagyon nagy őszinteség is, mert Ferenc zsigerileg iszonyodott mindenfajta pusztítástól. Azt gondolta, hogy annál még az is jobb, hogy ha Ukrajna leteszi a békét. Nehezebben értette meg azt, hogy itt egy olyan önvédelmi háborúról, vagy harcról van szó, aminek nem ilyen egyszerű a megoldása. Az új pápa megválasztása kapcsán azt mondta: voltak, akik tudni vélték, hogy a megválasztását elsősorban világpolitikai szempontok irányítják, de a csaknem két évtizedet felölelő missziós munkája - előbb szerzetesként, később aztán püspökként, mely Peruhoz kötődik - biztosan sokat nyomott a latba.

 

Megjelent róla egy lovas fotó is, ahol egy szemlátomást sáros vidéken van, kantáron vezetik lovával, mint helyi püspököt. Ő pedig nagyon jól érzi magát ezek között az egyszerű emberek, legfőképpen a bennszülött népesség között. Illetve egy perui püspök azt nyilatkozta, amikor megválasztották, hogy olyan hangulat tört ki Peruba, mintha megnyerték volna a foci vb-t. Az ottani lakosok egyáltalán nem tartották gringónak (Észak-amerikainak), hanem maguk közül valónak tekintettek rá, és az önazonossága is nagyon nagy mértékben köti őt Dél-Amerikához. Tehát ennyiben a szó geográfiai értelmében is Ferenc pápa utódjának tekinthető, másfelől viszont kétségkívül amerikai ennek az összes előnyével. Emlékeztetett, volt régebben egy olyan egyházi szlogen, hogy biztos, hogy jezsuita és amerikai nem lehet pápa. ehhez képest Ferenc jezsuita mivoltával törte meg ezt a negatív folytonosságot, XIV. Leó pedig az amerikaiságával.

A teológus nagyon fontos körülménynek nevezte, hogy XIV. Leó Chicago környékén nőtt fel. Lehetősége volt világszerte járni, tanulni. Az angol anyanyelve miatt könnyebben kommunikált világ legkülönbözőbb pontjain, rendi elöljáró volt és tulajdonképpen otthon van, sőt véleményt is nyilvánít az amerikai politikában is. Mártonffy nem gondolja, hogy kiemelt szempont lett volna az, hogy ő amerikai legyen és mondjuk ellentartson a jelenlegi amerikai egyházi és politikai viszonyoknak, de biztos benne, hogy ez is egy lényeges szempont lehetett.

XIV. Leó Ágoston-rendi szerzetes volt. Erről a rendről annyit érdemes tudni, hogy a rend tagjai nagyon fontos missziós tevékenységet töltenek be. Olyan keresztények lakta vidékekre küldenek embereket, ahol a hierarchia még nincs kiépítve. És ilyen értelemben volt ő misszionárius ebben a csendes-óceáni csaknem 600 ezres városban, ahol ő legutóbb püspökként működött, mielőtt Ferenc pápa behívta volna a Vatikánba egy pár éve.

Mártonffy Marcell a kettejük közti különbségekről azt mondta, míg Ferenc ahhoz a dél-amerikai katolikus mozgalomhoz tartozott, amelyet nagyon keményen kötnek szociális célokhoz, a szegénység megsegítéséhez az új pápa esetében kevesebbet emlegetik a felszabadítás teológiáját. Ferenc pápánál ez többször szóba került, mert ő filológiailag és a teológiai tanárain keresztül kötődött a felszabadítás teológiának "egy ilyen szoftabb" változatához. Ezt XIV. Leó pápa esetében nem nagyon emlegetik. Inkább úgy fogalmaznak, hogy doktrinális kérdésekben, tehát a hit és erkölcs dolgában konzervatívabbnak számít. Ugyanakkor a szociális elkötelezettsége, gyakorlata és érzékenysége folytán mégiscsak szorosan kötődik a dél-amerikai teológiai, szellemi és lelkipásztori, illetve a társadalom felszabadításában is érdekelt irányzatokhoz - magyarázta a teológus.

Prevosttal kapcsolatban felmerült, hogy állítólag túlságosan megengedő módon viselkedett kiskorúak szexuális zaklatásért elítélt papok esetében. Illetve volt egy másik ügy Peruban is, amikor azok a lányok őt hibáztatták személy szerint, akiket zaklattak, és azt állították, hogy megpróbálta eltussolni a velük szemben elkövetett bűnöket.

A teológus erre úgy reagált, hogy "ami a gyermekzaklatási dolgokat illeti tényleg felmerült valami vele kapcsolatban, de ezt nagyon határozottan nem csak ő maga cáfolta, hanem olyanok is, akik a környezetében voltak, és akik pontosan tudják azt, hogy ő már vatikáni hivatalnoki minőségében függesztett fel egy olyan rendkívül konzervatív dél-amerikai egyházi szervezetet, amely érdekelt volt abban, hogy akár bosszúból is bevádolja ilyesmivel. Ezt egyébként több oldalról megerősítették, így úgy tűnik, hogy neki nincsen homályos ügye. Ami majdnem mindenkinek van, és emiatt talán nagyon nehéz lett volna egyáltalán bárkit találni a bíborosok között, aki valaha ne hallgatott volna el valamit" - tette hozzá Mártonffy.

Kifejtette: tulajdonképpen egy-két évtizede indult csak meg egy olyasfajta ébredezés, amikor nemcsak rájöttek, hanem rá is kényszerítette a történelem a főpapokat arra, hogy komolyan és szisztematikusan elkezdjenek foglalkozni a visszaélési ügyekkel. Addig teljesen bevett gyakorlat volt az, hogy áthelyeznek valakit. Akármilyen szörnyen hangzik ez, de nagyon keveseknek volt szeme, és a meggyökeresedett egyházi rutint meg kellett haladni".

Akárcsak más szakmabéli Mártonffy is arra jutott, hogy nagyon nagy dolog, hogy ebből kilépett az egyház, és biztos nagyon sokaknál meg lehetne piszkálni, hogy hol nem volt eléggé figyelmes, de Prevost esetében nem nagyon lehet komolyan vehető értesüléseket hallani.

Az örökség

Az örökséget tovább kell vinni, és nem szabad hagyni, hogy az egyház visszacsússzon egy korábbi állapotba - ez derül ki abból, hogy a konklávé viszonylag gyorsan és nagy arányban Robert Francis Prevost bíborost választotta meg pápának.

Ennek hátteréről Mártonffy Marcell azt mondta, a konklávé olyan bíborosokból állt főleg, akiket Ferenc pápa nevezett ki és amennyire tudni lehet, a kiszivárgott hírek szerint nagyon nagy arányban választották meg Prevost bíborost. A teológus úgy tudja, valószínűleg száznál is többen voksoltak rá, 89 volt a határ, az lett volna a kétharmad, és ezt is jóval felülmúlta a rá adott szavazatok a száma. 

"Bár Ferenc pápa stratégiát követett, tehát nemcsak hogy a világ különböző tájairól, mintegy az egyháznak a globális jellegét hangsúlyozva nevezte ki az újabb bíborosokat jó ideje, hanem feltehetően azért is, hogy valamiképpen az ő irányvonalát fogják majd folytatni a következő pápaválasztásban a döntés azért meglepetésszerű volt" - elemezte az irodalomtörténész. Ugyanis nem lehetett tudni, hogy ezek az egymást valóban kevéssé ismerő emberek hogyan fognak szavazni, és ezért is volt Mártonffy számára örömteli meglepetés, hogy ilyen egyhangúan szavaztak. Ez szerinte egyrészt valóban jelenti a ferenci folytonosságnak a támogatását, hisz végül is itt a pápa egy nagyon közeli és nagyon bizalmi munkatársáról beszélünk és az egész egyház arculatát jelentős mértékben befolyásolja a személyzeti politika, a püspök kinevezések politikája. Ezt rábízni valakire, ez egy nagyon magas pozíciót jelent, még a vatikáni dikasztériumok között is kiemelkedőt, másfelől pedig az ő különböző megnyilatkozásaiból is lehet tudni, hogy híve mindenféle kezdeményezésnek, amit Ferenc pápa tett, különösen a szinodális nyitásnak, tehát ami azt jelenti, hogy szélesebb bázisra helyezik az egyházi döntéseket. És ő maga is részt vett egyébként a római szinodális gyűléseken, sőt az odakapcsolódó tudományos konferenciákon és előadott - mondta a teológus. 

Mártonffy felidézte az egyik ilyen konferenciát, amit látott és azt tapasztalta, hogy nagyon komolyan küzd a témával, tehát nem hierarchaként beszél, aki oktatja a jelenlévőket, hanem eltöpreng ezen, hogy hogy lehet az egységet a sokféleséggel valamilyen módon egyeztetni. Úgy véli, Prevost nagyon komoly gondolkodó és alapvonalaiban a ferenci irányvonallal egyetértő ember, aki másfelől viszont kétségkívül egyházjogász, és egy ilyen tömören fogalmazó, pragmatikusan és logikusan gondolkodó észak-amerikai egyházi ember. Nála várható az, hogy ami a ferenci kezdeményezésben formátlanabb, improvizatívabb vagy kialakulatlanabb volt, annak azért mindkét értelemben képes lesz jogi kereteket adni. 

Ez jelentheti azt is, hogy mindaz, ami Ferenc esetében a spontán beszélgetés nyomán nem vált kötelezővé, az a jogi kodifikációval kötelezővé válhat. Ennek pedig alapvető jelentősége van akkor, ha például mondjuk a püspökök elszámoltathatóságáról vagy számonkérhetőségéről vagy a hatalom korlátozásáról van szó. Tehát ez jogi rögzítés nélkül nem nagyon megy - szögezte le a teológus.

A feladatok

Mártonffy Marcell a XIV. Leó előtt álló nagy feladatok egyikének nevezte azt, hogy kezdenie kell valamit az orosz egyházzal. Mert míg Ferenc pápa bár beszólt néha a moszkvai pátriárkának, de azért alapvetően próbálta vele a hangot keresni, és ez tulajdonképpen az egyik oka volt annak, hogy nem állt ki kellő határozottsággal Ukrajna mellett, mert neki annyira fontos volt az ökumenikus egység minimumának a megőrzése Moszkvával, hogy tulajdonképpen megpróbált valamilyen egyensúlyt tartani.

A másik horribilis feladat lesz az új pápának boldogulnia a világhatalmaknak, és például a tőlük függő kereszténység formációknak a politikai súlyával, hisz van egy brutális vezető az Egyesült Államokban, van egy Oroszországban. Ez a populista, nacionalista új világtrend pedig kitermeli azokat a kíméletlen vezetőket, akikkel talán már nem is lehet diplomatikusan tárgyalni sem, mert egész egyszerűen nem kötelező számukra semmi, vagy nem tartanak magukra nézve semmit sem kötelezőnek - magyarázta Mártonffy Marcell. Szerinte egy ilyen helyzetben szembenézni amerikaiként Amerikával is, és pápaként tulajdonképpen a kereszténységnek nem minden égtájon kimondottan dicső állapotában, ez egy nagyon súlyos feladat lesz.

Ezzel együtt Mártonffy azt a trendet véli kibontakozni, hogy az egyház túllépett a modernitásnak azon a szakaszán, ahol igazán éles kérdés volt, hogy az egyház képes-e végre kiegyezni a felvilágosodásnak az impulzusaival és vívmányaival is befogadni ezeket, és olyan módon újragondolni a saját szerkezetét is, hogy kompatibilis legyen valamiképpen azzal az igénnyel, ami a világ egészében a szabadság, a demokrácia irányába mutatott. 

“Na most ennek úgy tűnik, hogy vége van, tehát pontosan a populizmusoknak és az ilyen vallási vagy pszeudo-vallási megalapozottságú különböző autokráciáknak, önkényuralmaknak, esetleg diktatúráknak az újjáéledésén, virágzásán, terjedésén látjuk azt, hogy egyáltalán nem kap olyan modernizációs késztetést az egyház a külvilágtól, mint amit korábban kapott, tehát úgy tűnik, hogy ma jobban alkalmazkodik az összképhez akkor, hogyha nem foglalkozik a megújulással annyira, hanem azt bizonyos értelemben elavultnak tekinti. [...] “Itt tulajdonképpen nem történik más, minthogy óhatatlan közelségbe kerül az egyház a politikai opciókkal, hogy akinek fontos a demokrácia a világban, annak fontos az egyház megújulása is a világban, hogy ne autokratikus rendszereknek legyen pusztán a struktúrája és az egész mentalitása által is a támogatója, hanem nagyon komolyan vegye azt a harcot, aminek most folynia kell a demokráciák megvédése érdekében” - hangsúlyozta a teológus.

Kifejtette, lehetett tudni a világ felé nyitásnak vannak hívei, de végül is úgy tűnik, hogy nagyon nagy arányban fölénybe került ez a megfontolás. Nem tudjuk persze, hogy mit fog csinálni XIV. Leó, de szerinte egyrészt nagyon sok racionális motívum volt a megválasztása mögött.

Egyúttal elmondta, nem számít arra, az új pápa bármit lazítana tanításokon és olyan egyházjogi változásokat akarna bevezetni, amelyek egyszer csak engednek dolgokat, amiket eddig nem engedtek. Sokkal inkább azt tartja elképzelhetőnek, hogy valamilyen formáját megtalálja a szinodális kereteken keresztül az egyház annak, hogy különböző tájakon valamilyen nagyon határozott közös tájékozódási pontok kijelölésével, de mégis különböző szabadságokat ad meg az egyes püspöki karoknak az ottani kultúrától, politikai viszonyoktól is függően.