„Klubrádió
Folyt. köv. - Volt egyszer egy Népszabadság

„Siess haza, vár a mama”

9/10/2021 18:16

| Szerző: Klubrádió/K.K.

Egy ideig elérhető volt a Barta Tamásról, illetve rejtélyes haláláról szóló dokumentumfilm, de most úgy tűnik, hogy egy per következményeként betiltják.

2021. október 07. Folyt. köv. - Volt egyszer egy Népszabadság (2021. október 07., csütörtök 20:00)
52:47
00:00
Műsorvezetők: Kelen Károly, Rab László Szerkesztők: Gerenday Bars Ágnes

Az LGT legendás gitárosa, a kor egyik legtehetségesebb zenésze 1974-ben úgy határozott, hogy nem jön vissza a zenekar amerikai turnéjáról. Lehet, hogy a fejében már régebben érett a gondolat, nehezen viselhette a szocialista rendszer légkörét, mert az a rendszer valóban élhetetlen volt, de az is lehet, hogy egy hirtelen fellobbanó szerelem késztette, ugyanis napok alatt összejött az amerikai turné egyik szervezőjével, akit egyébként később feleségül is vett. A lényeg, hogy kint maradt, tulajdonképpen disszidált - a kor kifejezésével élve-, amiért itthon két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, így nem jöhetett haza az édesanyjához. Elég szokatlan módját választották a kapcsolattartásnak: Barta kazettára mondta az üzeneteit, azokat postán elküldte, az anyukája, Edit asszony ugyancsak magnókazettára mondta fel a választ és azt postázta vissza.

 
Barta Tamás - rádió
Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan
 

 

Ilyen kazettákat talált meg Hadú Eszter dokumentumfilm-rendező, akit azonnal megragadott ez a nagyon szoros, de egyben nagyon furcsa anya-fiú kapcsolat. A mama ugyanis –természetesen- haragudott Bartára, mert itt hagyta, egyedül. Viszont azt is tudni kell, hogy a család itthon nagyon nagy szegénységben élt. A rendező egyébként úgy jutott hozzá a hangkazettákhoz, hogy Barta Tamás édesanyja lányává fogadta Hajdú Eszter édesanyját, így aztán évekig éltek egy háztartásban. Edit asszony sokáig próbálkozott engedélyt szerezni, hogy kimehessen Amerikába, de ez nem sikerült, még akkor sem, amikor egy belügyes férfihez ment hozzá.

Hogyan is halt meg?

Barta nem hagyta abba zenélést Amerikában sem, session zenészként dolgozott, de üzletbe is fogott, papíráruval kereskedett, nem is sikertelenül. Aztán 1982-ben holtan találták a saját házában, két lövés végzett vele. A lövéseket Barta cégtársának, Fekete Barnának a pisztolyából adták le, a rendőrség őt kezelte első számú gyanúsítottként, végül öngyilkosságnak minősítették az esetet. Hajdú Eszter szerint igazából semmit sem lehet biztosan állítani a tragédiáról. Nehezen lehet elképzelni, hogy Barta végzett volna magával, 33 éves volt, sikeres üzletember, igaz, hogy nem szólistaként, de zenélt. Presser Gábor, a zenésztárs most is úgy véli, hogy a gitáros előtt komoly karrier állt, biztosan boldogult volna Amerikában is, nem is akárhogyan. Fekete Barna korábban valamiféle zavaros drogügyekről beszélt. A filmben hajlandó volt nyilatkozni, a rendező szerint aláírt minden hozzájáruló nyilatkozatot, a forgatás során nem tiltakozott kérdések ellen, megvárta, míg bemutatják a filmet. És ekkor kezdett el pereskedni, azt követelve, hogy tiltsák be a dokumentumfilmet, és persze kapjon kártérítést. A magyar bíróság eddig kétszer neki adott igazat, amennyiben így folytatódik az eljárás, lehet, hogy örökre betiltják az alkotást.

Hajdú Eszter nem adja fel

A rendező jelenleg Portugáliában él. Egyelőre nem tervezi, hogy Magyarországon készítsen filmeket. Ez a mostani tortúra, a magyar bíróság hozzáállása, és még inkább az Ítélet Budapesten című filmjének utóélete azt erősíti benne, hogy jobb lesz távol Magyarországtól. Az a dokumentumfilm a művelt világban óriási felháborodást keltő romagyilkosság-sorozatról szólt.

Egyébként pedig dolgozik a Barta Tamásról szóló film második részen. Bár tisztában van vele, hogy ugyanúgy, ahogy az Ítélet Budapesten után is szélsőjobbos nyomás nehezedett rá, valami hasonló lehet most is a háttérben, ugyanis Los Angelesben is létezik egy szélsőjobboldali vonulat, egy csoport, amelynek hírek szerint kapcsolata van a mostani magyar kormánnyal is – véli Hajdú Eszter.

A műsort a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Fortepan, adományozó: Szalay Zoltán.

Folyt köv.
2021.10.07. 20:00
Műsorvezető: Rab László, Kelen Károly