Pikó: Annyit tudunk, hogy a bíróság időt kért a Pázmány Campus ügyében
5/02/2026 14:38
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Józsefváros polgármestere sem számított arra, hogy a Fővárosi Törvényszék elrendeli a jogvédelmet a Pázmány Campus építési engedélyével szemben, hiszen korábban is többször próbálkoztak ezzel. Most úgy tűnik, mérlegelték az ötvenkét oldalon sorolt kifogásokat, amelyekben a környék lakosságának szempontjain túl a metró biztonságának kérdése is szerepel. Pikó Andrást a Reggeli gyorsban kérdeztük.
Ahogy arról szerdán beszámoltunk, a Fővárosi Törvényszék azonnali jogvédelmet rendelt el a Pázmány Campus építési engedélyével szemben. Ez az a projekt, amely a Magyar Rádió korábbi épületegyüttesének területén valósulna meg és amely amellett, hogy tiltakozást váltott ki, számos szempontból aggodalmat keltett a környék lakosságában.
Ez tehát azt jelenti, hogy a bíróság megakadályozza az építkezést, ameddig tart a vonatkozó per. Mi sem számítottunk arra, hogy ez meg fog történni – mondta Pikó András a Reggeli gyorsban. Józsefváros polgármestere emlékeztetett, korábban változtatási tilalmat vezettek be a rádió épületeire, de ezt egy három nappal később hozott kormányhatározattal figyelmen kívül hagyták, ezután több alkalommal kérték a jogvédelmet. Ebben az ügyben az egyik legdurvábban mutatkozik meg a kormányzati arrogancia, van egy tervünk, számos megbeszélendő kérdés lenne, de úgy tudjuk, hogy már célegyenesben vannak a majdani kivitelező kiválasztásával – mondta Pikó.
A legsúlyosabb kérdések a polgármester szerint a környéki lakosok érdekeinek védelme, a tűzvédelmi szempontok, hogy a metró vonalát is bolygatná az építkezés, ami biztonsági kérdéseket is felvet, nem beszélve a műemlékvédelmi aspektusról. Ötvénkét oldalon soroltuk a kifogásainkat, ezúttal úgy tűnik ezeket valóban mérlegelte a bíróság. Nem tudjuk, hogy ezután kirendelnek-e szakértőket vagy a meglévő iratanyagokat nézik át újra, mindenesetre szeretnék megvizsgálni a felmerülő kérdéseket és dönteni. Valószínűtlen, hogy itt egy-két héten belül elinduljon az építkezés, ahogy arra a kormány készül – magyarázta Pikó, hozzátéve, hogy persze nyolc napig még fellebbezhetnek a jogvédelem ellen és ezt meg is fogják tenni.
A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszókra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2026. február 5., csütörtök 7:18
Riporter: Szénási Sándor
