Pető Attila: 11 éves gyereket nem ültethetünk kamera elé meséltetni a saját borzalmairól

Pető Attila nyílt levelet írt Dobrev Klárának, Bódis Krisztának és Magyar Péternek, annak kapácsán, hogy a DK elnöke egy volt Szőlő utcai lakóval készített interjút, akinek hangját eltorzították, arcát nem mutatták, illetve a Tisza megszólaltatott egy 11 éves kisfiút, akinek megrázó történetét mutatták be a gyerek arcának bemutatása nélkül.

Ám, Pető Attila szerint a politikusok átléptek egy határt ezekkel a videókkal és arra kéri őket, ne használják kampányeszköznek a bántalmazások miatt traumatizált gyerekeket. A gyermekbántalmazás ügye nem válhat politikai termékké, és különösen nem jelenhetnek meg kiskorú áldozatok a nyilvánosság előtt kampánycélok érdekében - mondta a Reggeli gyorsban.

Pető Attila szerint miközben elengedhetetlen, hogy a társadalom őszintén szembenézzen a gyermekotthonokban és intézményekben történt visszaélésekkel – köztük a Szőlő utcai otthon ügyével –, világos határokat kell húzni. Álláspontja szerint súlyos szakmai és etikai probléma, ha kiskorú gyerekek történeteit úgy mutatják be, hogy az őket újabb traumának teszi ki, még akkor is, ha az arcukat kitakarják és hangjukat eltorzítják.

A gyerekvédelmi aktivista hangsúlyozza: gyermekjogi és gyermekvédelmi szakemberek évtizedek óta beszélnek ezekről a visszaélésekről, a probléma létezése nem attól válik valóságossá, hogy egy gyermek kamera elé kerül. Szerinte a magyar közélet jelenlegi állapota különösen veszélyessé teszi azt, hogy tragikus sorsokat politikai show-műsorok részeként mutassanak be.

Pető Attila úgy fogalmazott: a felháborodás önmagában nem lehet cél, és nem igazolja azt, hogy kiskorúakat retraumatizáló helyzetbe hozzanak. Bár fontosnak tartja az áldozatok megszólalását és azt, hogy minél több történet jusson el a nyilvánossághoz, ezt kizárólag felnőtt áldozatok esetében, tudatos döntés alapján tartja elfogadhatónak.

"Még mindig azt gondolom, hogy nagyon fontos az áldozatoknak a hangja. Minél több áldozat szólal meg, minél több áldozat mondja el ezeket a borzalmakat, nyilván remélhetőleg annál több segítséget fog kapni ez az áldozat. De ne 11 éves gyerekek üljenek a kamera elé. Ha valaki fiatal vagy nem fiatal felnőttként úgy gondolja, hogy ezzel segíteni akarja a társadalmat, akkor azt gondolom, hogy ezek a hangok igenis nagyon fontosak. De azt gondolom, hogy van egy bizonyos határ, amit nem léphetünk át" - fogalmazott.

Az interjúban kitért arra is, hogy az ügy megítélése rendkívül megosztó: bejegyzése alatt rövid időn belül több száz - az interjú idején 715 -  egymástól élesen eltérő hangvételű hozzászólás jelent meg. Ez szerinte is azt mutatja, mennyire bonyolult kérdésről van szó, ugyanakkor úgy véli, épp ezért lenne különösen fontos a szakmai szempontok elsődlegessége a politikai logikával szemben.

 

A teljes levél:

Kedves Klára,

Kedves Kriszta,

Kedves Péter,

A mai napokban olyan határ lépődött át, amelyről szeretném megosztani a saját személyes tapasztalataimon alapuló aggályaimat. Nem indulatból írok, hanem felelősségből, mert túlélőként és gyermekvédelmi aktivistaként pontosan látom, milyen következményei lehetnek annak, ha egy állami gondozásban élő, beteg, mindössze tizenegy éves gyermek története a média nyilvánossága elé kerül.

Sok gyermekvédelmi szakemberrel évek óta hangoztatjuk:

a gyermek nem tartalom, nem illusztráció, nem ügyek hordozója és nem közéleti eszköz. Ez nem politikai, nem világnézeti kérdés, hanem a gyermek alapvető jogainak és méltóságának védelme.

◼A gyerek soha nincs egyenrangú helyzetben a felnőttel szemben, különösen kamera előtt.

Gyermekjogi szervezetek szerint egy interjúhelyzet mindig hatalmi aszimmetriát hoz létre: a felnőtt kérdez, irányít, dönt, kontrollál, a gyerek pedig alkalmazkodik. A gyerek nem tudja felmérni, mit jelent a nyilvánosság, a visszakereshető tartalom, a kommentek, a későbbi hatások. Egy 11 éves gyermek nem lehet beleegyező fél egy ilyen szituációban.

◼A trauma nyilvános elmondatása gyakran önmagában is újabb trauma.

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány útmutatója szerint:

„A gyereknek nem kötelessége elmondania a történetét, a felnőtteknek pedig kötelességük nem kierőszakolni.”

Pető Attila korábban is hasonló állásponton volt, amikor a Szőlő utcai ügy kipattant. Akkor azt mondta rádiónknak: "Az áldozat nem egy statisztikai adat, nem morális tanmese, nem valaki, akit egyszer meghallgatunk, aztán tovább görgetjük a hírt. Az áldozat egy ember, aki évekig cipeli azt, amit nem ő tett. Aki magát hibáztatja, miközben őt bántották. Aki akár évtizedek után is attól fél, hogy elhiszik-e neki majd, ami történt. És ebben a mostani politikai helyzetben én nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy egy áldozat egyáltalán eljusson odáig, hogy megszólaljon." 

 

Az interjút meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a lapszemle meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)