Nyáry: A 19. században sem volt szentségtörés paródiát írni a Himnuszból
29/08/2025 07:30
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Egy állami ünnepségen érthető a Himnusz, vagy a Szózat hagyományos formája, de művészi közegben természetes a kísérletezés. Az előadó ilyenkor vállalja a közönség kritikáját, ám az államnak nincs joga előírni a "helyes" változatot – véli Nyáry Krisztián.
Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, Ajsa Luna augusztus 20-án a Szent István-napi rendezvénysorozat Műegyetem rakparton tartott könnyűzenei programján cigarettával a kezében a színpadon ülve énekelte el a Himnuszt. Az előadása után a kormánysajtó nekiesett az énekesnek.
A témában hosszú posztot tett közzé Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a 19 század alkotói, irodalmi és művészeti személyei közül is többen hozzányúltak a Himnusz és a Szózat szövegeihez. (Az idézett paródiákat a cikk végén olvashatják.)
„Azt érdemes tudni, hogy a Himnusz nem úgy lett Magyarország zenei jelképe, hogy egy király vagy egy köztársasági elnök rámutatott, és azt mondta, hogy mától ez az, hanem ez egy nagyon hosszú folyamat volt. Először jogszabályban 1989-ben mondta ki a magyar állam, hogy ez Magyarország himnusza, és ezt a nép tette azzá egy lassú folyamat során, és a 19. század során egyértelműen élő műalkotásnak számított, nem volt szentségtörés hozzányúlni, akár paródiát írni belőle” – mondta az Reggeli gyors csütörtöki adásában Nyáry. Maga Arany János és Jókai Mór is írtak ironikus feldolgozásokat, amelyekkel társadalmi visszásságokra mutattak rá, anélkül hogy hazafiságuk kétségbevonható lett volna.
Hangsúlyozta, a mű mindig élő alkotás maradt, amelynek előadásmódja, értelmezése folyamatosan változott. Példaként említette a 20. század eleji felvételek eltérő hangzását, vagy Radics Gigi 2019-es verzióját, amely szintén vitát váltott ki.
Szerinte fontos különbséget tenni: egy állami ünnepségen érthető a hagyományos forma, de művészi közegben természetes a kísérletezés. Az előadó ilyenkor vállalja a közönség kritikáját, ám az államnak nincs joga előírni a „helyes” változatot. Nyáry szerint az efféle tiltások inkább autokratikus rendszerekre jellemzőek, míg nálunk a Himnusz ereje éppen abban rejlik, hogy a közösség tette magáévá.
Talált szövegek
19. századi elődeink – minden hazafias elkötelezettségük ellenére, vagy tán éppen azért – a Himnuszt és a Szózatot élő szövegnek tekintették. Aktualizált, átírt paródiáik rendszeresen szerepeltek a lapok hasábjain, és ezen senki nem botránkozott meg. Egy politikai kampányokat gúnyoló átirat például így hangzott Az Üstökös című szatirikus lap 1897-es számában: „Isten áldd meg a magyart / Mindenféle jóval, mandátummal, bankokkal, / Sok provizióval. / Mandátumra aki költ, / Hozz rá dividendát, / Így lesz boldog a magyar, / Így lesz boldog, megládd!”
A paródiaírásból kivette a részét a korszak legismertebb magyar költője és írója is. Szózat-átiratukkal mindketten a korrupt és képmutató magyar politikai közéletet állították pellengérre. Arany János verziója torzóban maradt:
Hasadnak rendületlenűl
Hasadnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar!
Bölcsődtül kezdve sírodig
Ezt ápold, ezt takard.
A nagy világon ekivűl
Nincs más, amit mivelj:
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt enned, innod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt,
Ez a föld másra sem való,
Csak hogy eltékozold.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Bátorság volna ezt a hont
Neked fenntartani.
Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
Szabad száj! itt csikorgatod
Véres fogaidat.
(...)
(1880 körül)
Jókai Mór szintén a hasuknak élő, korrupt, nepotista politikusokat és választóikat ostorozta Szózat-paródiájában. De van benne szó trafikmutyiról, piszkos kampányról, orosz érdekek képviseletéről is.
A Szózat lefordítva gyászmagyarra
Jobb pártnak rendületlenül
Légy hive gyászmagyar!
Bölcsed itt, majdan zsirod is,
S a «fátyol», mely takar!
Te kivüled itt senkinek
Nincsen számára hely.
Alkotmány, provisorium:
Ott élned, laknod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid bora folyt,
Hol minden restóráczió
Egy ezrest elpakolt.
Itt küzdtenek borért a hős
Kortesek hadai,
Itt törtek össze poharat
Tyukodnak botjai,
Ittasság! Itten hordozák
Sáros zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
Hosszú asztal alatt.
És annyi köpeny-forgatás
S szinváltozás után
Ha senki meg nem élhet is,
Mink élünk a hazán.
S népek hazája, egységes
Osztrák birodalom,
Husz évi hizelgés kiált:
«Tányérod hadd nyalom!»
Az nem lehet, hogy annyi toll
Hiába annyit irt,
Hogy stempli, accis és trafik,
Ne legyen approbirt.
Az nem lehet, hogy ispán, pap,
Gróf, főtiszt, pressbüró,
Hiába korteskedjenek, «
S hát a sok főbiró?
Még jönni kell, még jőni fog
A muszka, ki után
Vezetni egykor küldeténk,
Vezetjük újra tán.
Vagy menni fog, ha menni kell
A miniszterium,
S utána jön vagy Tiszapárt,
Vagy provisorium.
Már így is, úgy is penziót
Nekünk adni muszáj.
Bár kigyót-békát kiabál
Ránk sok nagy torku száj.
Légy hive rendületlenül
A jobbnak gyászmagyar!
Ez osztja most a hivatalt
S nyugdíjba ez takar.
Rajtad kívül itt senkinek
Nincsen számára hely,
Légy nagy szamár, vagy kis szamár
Hivatalt kapnod kell.
(1869)
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025. augusztus 27., szerda 8:45
Riporter: Herskovits Eszter és Selmeci János
