Nagyhét a politikában – Hetes ajánló
10/05/2025 12:04
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Politikai nagyhét volt idehaza és a világban is: a Momentum alapítója nem indulna jövőre, Gyurcsány befejezi, Magyar Péter szerint az Orbán-kormány őszödi beszéde került elő, miközben új pápát választottak és Románia tovább tolódik szélsőjobbra. Ezekről volt szó a Hetes Stúdióban.
Nagyhét volt a politikában, egyik hír oltotta ki a másikat. A Momentum alapítója nem indítaná a pártját a 2026-os választáson, Gyurcsány Ferenc befejezi politikai pályafutását, Magyar Péter pedig az Orbán-kormány őszödi beszédének tartja a honvédelmi miniszter egy elcsípett mondatát. Józsa Márta összeállítása.
Politikai nagyhét a világban is – felszállt a füst, megválasztották XIV. Leót. Perintfalvi Rita teológus, közgondolkodóval beszéltünk a részletekről.

Románia fasizálódik, az elnökválasztás két fordulója között aligha lehet megállítani a folyamatot – Stefano Bottoni történészt kérdeztük.

Azt már Virág elvtárstól is tudjuk, hogy „a nemzetközi helyzet fokozódik”. De hogy ennyire, azt Donald Trump hatalomra kerüléséig nem gondoltuk volna. A Republikon Intézet a minap arra tett kísérletet, hogy biztonságpolitikai szakértők pódiumvitájával tisztázzon néhányat a legnyugtalanítóbb kérdések közül. Kárpáti János beszámolója.

Megbeszéltük a hetet Kovács Zoltánnal, az Élet és Irodalom főszerkesztőjével, és Polgár Tóth Tamással, a debreciner.hu újságírójával és Bolgár Györggyel.
