Minden lépés a devizahitel-károsultak számára már megkésett - Rózsa Péter jegyzete
21/05/2026 18:03
| Szerző: Rózsa Péter/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Nem lehet elég gyorsan és sajnos a már lefutott ügyekben egyáltalán elérni valamilyen eredményt, kárpótlást.
Tegnapi hír: a kormány felfüggesztené a devizahiteles pereket és végrehajtásokat. A feltételes mód arra utal, ez még csak a Tisza-kormány törvényjavaslata, de minden bizonnyal hamarosan a parlament elé kerül és el is fogadják.
Minden lépés a devizahitel-károsultak számára már így is megkésett. Nem lehet elég gyorsan és sajnos a már lefutott ügyekben egyáltalán elérni valamilyen eredményt, kárpótlást. Legalábbis egyelőre. Ez az egyik legaljasabb dolog, amit a 2000-es évek szocialista és a most bukott Fidesz-kormány elkövetett. Az első pillanatban látható volt – erre például Simor András, a Magyar Nemzeti Bank akkori elnöke fel is hívta a figyelmet -, hogy a devizában felvett – egyébként vásárláskor forintban beszámított lakossági hitel egy bomba, ami fel fog robbanni, és az érintett embereket, családokat többnyire a megvásárolt ingatlanjaikkal együtt földhöz vágja. Így történt, amint meglódult a korábbi banki fogadkozások, magyarázkodások ellenére a svájci és más valuták forintárfolyama. Az első jelek ellenére a Bankszövetség például 2006-ban is külön közleményben nyugtatta az érintetteket, hogy nincs itt sem mi látnivaló. Idézem is az idevágó részletet:
„Nem kell attól félni, hogy az árfolyamkockázat miatt a devizában hitelt felvevő háztatásokat súlyos veszteségek érhetik.” (MTI, 2006. január 31.)
Érdekes, hogy például amíg a román és a lengyel jegybankok mind-mind beavatkoztak ezekbe a folyamatokba és ezzel a devizahitelezés ütemét valamennyire mérsékelték, nálunk nem történt semmi. Sőt a szocialista vezetésű kormányok tovább szűkítették a forintban adható lakáscélú hitel keretét és növelték annak kamatát, ezzel egyre inkább a kedvező kamatú devizahitelek felé terelték az embereket. Pedig, látható volt 2008-2009-ben, hogy közeleg a baj. Az Amerikai Egyesült Államokban kirobban hitelezési válság után meglódult Európában is a devizák árfolyama. A jellemzően svájci frankban felvett lakossági hitelek után fennmaradó forint tartozások és havi részletek ezután kezdtek rohamosan emelkedni. Innen sokak számára ismerős a történet. Sok százezer magyar háztartás jutott oda, hogy vagy egyáltalán, vagy csak rettentő erőfeszítések árán volt képes állni a terheket. És megindultak a végrehajtások, amit a magyar kormány nem volt hajlandó megállítani. A bankok voltak erősebbek, a Fidesz-kormány tett néhány bárgyú lépest, át lehetett váltani forintra, rögzített árfolyamon fizetni tovább, de ez csak az amúgy is tehetősebbeknek segített, amíg nem változtatott azok helyzetén, akiknek a kezdeti törlesztőrészletek és a felvett hitelek forintban számolt összege akár az öt-tízszeresére emelkedett. És amíg számos más államban a kormányok megállították, több helyen – például Horvátországban fel is számolták ezt a hitelezési formát, valamelyest kárpótolták az embereket, addig a magyar immár Fidesz-kormány lényegében nem vetett gátat ennek a tömeges ellehetetlenítésnek. A végrehajtókat engedte garázdálkodni, a károsultak által indított perekben a bíróságok pedig rendre a bankoknak adtak igazat. Öngyilkosságok, családi tragédiák, vagyonvesztés éveken át. És ezt még akkor sem engedte a most bukott kormány megállítani, amikor az Európai Bíróság kimondta, ezek a hitelszerződések zömmel törvénysértőek, végeredményben érvénytelenek. Most reménykedhetnek a még talpon maradók, a Tisza megállítja ezt a folyamatot. Vajon ez elegendő-e?
Rózsa Péter jegyzete az Esti gyors 2026. május 21-ei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

