„Klubrádió“
Esti gyors

Mellár: Az Orbán-kormány nem törődik a családok egyharmadával

10/06/2020 21:53

| Szerző: Klubrádió

Mellár Tamás, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint nem a honvédelemre, hanem egészségügyre kellett volna 30 százalékkal többet költeni a jövő évi büdzsében. Túl optimistának tartja a 4,8 százalékos növekedési várakozást, és úgy véli: az Orbán-kormány a családok egyharmadáról nem nagyon akar tudomást venni”. 

2020. június 10. Esti gyors / részlet, Mellár Tamás (20.06.10.)
07:21
00:00

Először Arról kérdeztük Mellár Tamást, a Párbeszéd országgyűlési képviselőt, hogy mit gondol az egészségügyre szánt jövő évi forrásokról. Azt mondta: az látszik a költségvetési előirányzatból, hogy nominálisan 4 százalékos a növekedés, ha ebből levonjuk az inflációt, akkor alig marad pár százalék, ami „semmire sem elég”, hiszen most olyan nagy sokk érte az egészségügyi ellátórendszert a járvánnyal, hogy már emiatt is növelni kellene. És jelentős reformigény is van az egészségügyben, amihez 30 százalékos nominális növekedésre lenne szükség, de ennyit nem az egészségügy, hanem a honvédség kapott.

A kormány szerint 2021-ben 4,8 százalékos GDP-bővülés lesz. Mellár Tamás szerint a költségvetési számokból is látszik, hogy a kormány túlzottan optimistán viszonyul az egész helyzethez, azt feltételezik, hogy V alakú válság lesz, nagyon gyors visszapattanással, és a következő években gyorsan helyreállnak a dolgok. Azonban ezt több dolog hátráltatja: az egyik, hogy a termelési láncok kooperációs kapcsolatok, termelési láncok átalakulnak, hiszen látható volt, mennyire sérülékenyek, a másik, amit a 2008-as válság után elmulasztottak, nem valósították meg a technológiai váltásokat, ezeket szerinte most elég nagy valószínűséggel elkezdik, és mindkettő időigényes. Ráadásul a magyar gazdaság továbbra is sérülékeny, erőteljesen függ az európai uniós támogatásoktól, illetve attól, hogy a külföldi tulajdonú vállalatok elég jelentős exportot termelnek-e. Szerinte túlzottan optimista 4,8 százalékos gazdasági növekedést várni, és akkor még nem is volt szó róla, hogy mi történik, ha lesz a vírusnak második hulláma.

A költségvetést átnézve Mellár Tamás nem lát áttörést abból a szempontból, hogy tényleg a családokat akarnák támogatni – de az összes családot, nemcsak a felső két-három jövedelmi tizedben lévőket. A szociális támogatások szintje egyáltalán nem nőtt a válság időszakában, pedig emelni kellett volna a munkanélküli segély összegét és időtartamát, a KSH felméréséből pedig az derült ki, hogy a családok egyharmadának nincs semmilyen megtakarítása, őket támogatni kellett volna – jelentette ki. Ez továbbra is azt vetíti előre, hogy a társadalom megosztott lesz és „az Orbán-kormány a családok egyharmadáról nem nagyon akar tudomást venni”, a szegényebb egyharmadról természetesen – tette hozzá.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila

Esti gyors
2020.06.10. 18:25
Műsorvezető: Szénási Sándor