Magyar: A Tisza párt is rendszerváltásról beszél, mert nem egy nyugat-európai értelemben vett kormányváltás jöhet
5/02/2026 18:30
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A rendszer pontos megnevezése nemcsak elméleti kérdés, hanem mozgósító ereje is van. Az olyan fogalmak, mint az "illiberális demokrácia", szerinte érzelmileg közömbösek, félrevezetők és demobilizáló hatásúak – véli Magyar Bálint.
A legtöbb válaszadó a „maffiaállam” elnevezést tartja a legtalálóbb rendszerdefiníciónak 2026-ban, a kérdezettek 27 százaléka választotta ezt az opciót – derült ki a Republikon Intézet felméréséből. Ugyanezt 2023-ban megmérte a Medián is, akkor még 7 százalékkal kevesebb volt ennek az elnevezésnek előfordulása. Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója a Klubrádiónak azt mondta, egy korábbi felméréshez képest visszaszorultak az olyan kifejezések, mint a polgári demokrácia, vagy a diktatúra.
„Az, hogy egy rendszert hogyan nevezzünk meg, az fontos és jelentősége van. És egy pillanatra visszautalnék a ’89-’90-es rendszerváltásra. Nem véletlen, hogy akkor nem a demokratikus ellenzék illetve a megalakuló új pártok nem szocialista demokráciaként határozták meg ezt a rendszert, hanem kommunista diktatúraként” – mondta a Megbeszéljük csütörtöki adásában Magyar Bálint szociológus, volt oktatásügyi miniszter. Ezzel szemben egy félrevezetőbb elnevezés – például a „szocialista demokrácia” – elhomályosította volna a valódi problémákat. Szerinte egy rendszer elnevezése nem pusztán nyelvi kérdés, hanem kijelöli azt is, hogyan gondolkodnak a választók róla, és milyen változást tartanak szükségesnek.
„Ha egyszerűen akarnám megfogalmazni, hogy a maffiállamnak mi a lényege, az az, hogy egy parazitaállamnak a privatizált formája. Mert parazitaállamok vannak, amikor egy kormányzat több adót von el, járadékokat szed, rosszul költi el, és a többi. De abban a rendszerben ezek kormányzati hibák, vagy szakpolitikai hibák következményei lehetnek. Ha ennek a privatizált formája jön egy törvénytelen működésben, akkor beszélhetünk maffiaállamról” – foglalta össze. Úgy véli ennek a kifejezésnek van igazi mozgósító ereje.
Magyar Bálint szerint a magyarországi választások tétje messze túlmutat egy hagyományos kormányváltáson. Nem pusztán arról van szó, hogy megszűnik-e a hatalom monopóliuma és demokratikusabb berendezkedés jön-e létre, hanem arról is, hogy lebontható-e egy bűnszervezetként működő állam.
„Ez is jelenti azt, hogy az ellenzéki pártok mondjuk 2010 után sajnálatos módon végig kormányváltásról beszéltek, és sohasem rendszerváltásról, hiszen itt a feladat, ami előttünk áll, az rendszerváltás típusú feladat, és nem véletlen, hogy ebben a legutóbbi felmérésben a legnagyobb arányban a Tisza párt hívei választották a maffiaállam megnevezést, 55 százaléka, és ugyanakkor a rendszerváltásról beszél maga a Tisza párt is, tehát nem kormányváltásról, mert nem egy nyugat-európai értelemben vett kormányváltás, ami [vélhetően] be fog következni” – összegezte.
Magyar szerint a rendszer pontos megnevezése nemcsak elméleti kérdés, hanem mozgósító ereje is van. Az olyan fogalmak, mint az „illiberális demokrácia”, szerinte érzelmileg közömbösek, félrevezetők és demobilizáló hatásúak, ráadásul részben a hatalom érdekeit szolgálják. A „maffiaállam” ezzel szemben világos erkölcsi és politikai állítást tesz, amely segít felismerni a valódi tétet.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2026.02.05., csütörtök 16:00
Riporter: Bolgár György
