László Róbert: Nem áll érdekében Magyarnak az ellenzéki pártokkal egyezkedni
15/04/2025 21:04
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Egyszerűen nem áll Magyar Péter érdekében az ellenzéki pártokkal tárgyalni, ő arról győzi meg az összes még eddig át nem állt választót, hogy a választás napján, ha le akarják váltani Orbánt, akkor a Tiszára szavazzanak, és ne a többi ellenzéki pártra – véli László Róbert, a Political Capital választási szakértője.
Sokan szinte biztosnak tartják, hogy – bár már csak egy év van hátra az országgyűlési választásokig –, a Fidesz a következő hónapokban vagy akár az utolsó előtti pillanatban is választási törvényt fog módosítani. Ha érdekeiknek azt kedvez jobban, akkor ezt a rendszert, amelyben egy ellenzéki kétharmados győzelem is létrehozható akár a szavazatok 50-valahány százalékának megszerzésével, azt a Fidesz eltörölheti mondván, hogy ez most neki nem érdeke – vetette fel a Megbeszéljük keddi adásában a műsorvezető, Bolgár György. Hogy ehhez a Fidesznek milyen eszközei vannak, azt László Róbert, a Political Capital választási szakértője igyekezett megválaszolni.
„Milyen megoldások lehetnének, amik a Fidesznek a jelenlegi erőviszonyokat tekintve jobban megfelelnének, hogy esetleges vereségmértékét csökkentse? Sok minden a rendelkezésre áll, amíg kétharmados többségük van, addig valóban bármikor bármit megtehetnek. Ez egy közkeletű tévhit, hogy a választást megelőző egy évben bármi tiltaná az, hogy hozzányúljanak a választási jogszabályokhoz” – mondta László, hozzátéve, hogy egy kivétel azért mégis van. „A választókerületi térképhez azt már elvileg nem lehetne hozzányúlni. Pontosabban azt tényleg tiltja a választójogi törvény. De pontosan tudjuk, hogy amíg kétharmaduk van, addig az ilyen tiltások sokat nem érnek, hiszen ezt a tiltást ezt hatályon kívül lehet helyezni.”
Arra is kitért, hogy amíg a Fidesz úgy érzete, könnyedén tud nyerni, addig az olyan szabályokkal, mint a győzteskompenzáció, meg tudta támogatni saját magát, de abban az esetben, ha megvan az esélye annak, hogy egy másik párt választáson legyőzi, ez és az ehhez hasonló szabályok lesznek az elsők, amelyeket kivezet. „És jelen állás szerint minden jel arra mutat, hogy akár a Tisza Párt profitálhat belőle. Ezt, amit a Fidesz már megtapasztalt, hogy 5-6 plusz mandátumot hozhat, ez az egy apró jogtechnikai tőke, ezt valószínűleg nem fogják megengedni a Tiszának, hogy megszerezze. És ha aki tényleg úgy mérik, hogy a Tisza áll nyerésre, akkor ezt nagyon jó esélyjel el fogják törölni.”
Arra a kérdésre, hogy Magyar Péter miért zárkózik el az ellenzéki pártoktól, László elmondta: „én semmiképpen nem számítanék arra, hogy bármely ellenzéki párttal leülne tárgyalni. Egyszerűen nem áll érdekében, ő a választók felől közelít, és arról győzi meg az összes még eddig át nem állt választót, hogy a nap végén, magyarul a választás napján, ott úgyis az lesz az érdekük, hogyha le akarják váltani Orbánt, akkor a Tiszára szavazzanak, és ne a többi ellenzéki pártra”.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Ha appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)
2025.04.15., kedd 16:45
Riporter: Bolgár György
