Laborc: Magyarország átjáróház lett
25/04/2025 07:30
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A miniszterelnöki hivatal, a külügyminisztérium, a nemzetbiztonsági védelemet ellátó szervezetek nem végzik rendesen a dolgukat – véli Laborc Sándor. A Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatóját arról kérdeztük, hogyan kerülhetett egy J.D. Vance amerikai alelnökhöz közel álló amerikai–magyar kettős állampolgár a Magyar Külügyi Intézet élére.
Bő egy hete fogadta el a parlament azt a jogkorlátozó alaptörvénymódosítást, mely lehetővé teszi, hogy a kettős állampolgárok magyar állampolgárságát tíz évre felfüggesszék. A törvény elvileg azokat célozza, akik nem uniós ország állampolgárságával is rendelkeznek, és akkor büntethetőek, ha a kormány közrend- vagy nemzetbiztonsági kockázatot lát bennük – de hogy ez pontosan mit jelent, arról kizárólag a kormány dönthet. Bár eddig nem neveztek meg konkrét célpontokat, az oknyomozó újságírónak több kormányközeli forrás is azt mondta: az intézkedést széles körben úgy értelmezik, mint eszközt az olyan amerikai-magyar kettős állampolgárok elleni fellépéshez, akiket azzal támad a kormánypropaganda, hogy az ellenzéket, a független médiát vagy a civil társadalmat támogatva a rezsim ellen áskálódnak.
Orbánék amerikai-magyar kettős állampolgárokra csapnának le, miközben pont ők raktak egy amerikai-magyart egy fontos állami intézmény élére” – állapította meg Panyi Szabolcs, a VSquare újságírója a Facebookon. Gladden Pappin neve azonban a közvélemény számára kevésbé ismert. Nem tudni, hogyan és miért kapott magyar állampolgárságot, és nem is beszél magyarul.
„Több évtizedes múltra visszatekint a Külügyi Intézet. Mindig is, legalábbis korábban ez úgy volt, hogy a Külügyi Intézet olyan elemzéseket, értékeléseket csinált, és ezekből olyan külpolitikai, külgazdasági, diplomáciai stratégiákat készített, amely döntés-előkészítő fontos dokumentumok voltak, és hát természetesen ennek megfelelően az ott dolgozó, akkor még szakemberek megfelelő felkészültséggel rendelkeztek, és kaptak bizonyos fokig mindenféle adatokat, minősítetteket is. Tehát ez egy kulcs intézet volt, de körülbelül 50 éve már működik” – mondta az Esti gyors csütörtöki adásában Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatója. Hozzátette, a szervezetet a közelmúltban áthelyezték a külügyminisztériumból a miniszterelnöki hivatalba, ez pedig vélhetően komoly változásokat jelenthetett a szervezeten belül is.A
A J.D. Vance amerikai alelnökhöz közel álló Pappin személyére és arra vonatkozóan, hogy hogy a kerülhet egy másik ország fontos bizalmi külügyi állásába mi a célja, Laborc némi éllel megjegyezte: „gondolom ezt vizsgálja most gőzerővel a Szuverenitásvédelmi Hivatal”.
Azzal kapcsolatban, hogy néhány éve kiderült, hogy orosz hackerek kibertámadást indítottak a magyar külügy rendszere ellen, a kínai kémbank, a Fudan Egyetem tervezett, azóta halogatott budapesti kampusza a kínai titkosszolgálatok jelenlétét feltételezi, Laborc azt mondta, „ha el akarnám viccelni a dolgot, akkor azt mondom, hogy a informatika rendszeren keresztül hozzáférést biztosítunk az oroszoknak, a külügyi intézeten keresztül hozzáférést biztosítunk az amerikaiaknak, és egyéb gazdasági projekten keresztül és azok háttérintézményein keresztül hozzáférést biztosítunk a kínaiaknak, és hát ez a magyar szuveréntásnak a garanciája”. Komoly véleményét is elmondta, az általa érzékelt súlyponteltólódást abban is látja, hogy szakmai hiányosságok tapasztalhatók a külügyi intézetben, a titkosszolgálatok átalakultak, a Külügyminisztérium egyszerű végrehajtóvá vált.
„Én azt tételezem fel, hogy egyébként a miniszterelnöki hivatalt, a külügyminisztériumot, nemzetbiztonsági védelemet ellátó szervezetek nem végzik rendesen a dolgukat, mert itt nagyon-nagyon komoly kockázatokat látok. Lehet, hogy ortodox módon ítélem meg ezeket a dolgokat, de valóban olyan ez, mint egy átjáróház Magyarországon.”
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)
2025.04.24., csütörtök 18:23
Riporter: Rózsa Péter