Könyvklubok és Lincoln szakálla

Az előző héten Képes Gábor bölcsészinformatikus felvetette, hogy a jövőben valószínűleg nem csupán technológiai értelemben változik meg az olvasás módja, ahogy ma például a fűzött lapok helyett sokszor inkább egy szemkímélő kis képernyőt tartunk a kezünkben. Persze, hogy milyen is az olvasás jövője, és hogy lesz-e neki olyan egyáltalán, azt csak találgathatjuk. A 165. epizód első interjújában többek között arra kerestük a választ, hogy másképpen fogadunk-e be egy szöveget attól függően, hogy magunk olvassuk, vagy felolvassák nekünk. Kamarás István olvasáskutató elmondta, hogy mindenképpen van eltérés, de fontos tudni, hogy amikor „csupán” hallgatjuk a leírtakat, akkor is aktív részvételünk van, hiszen ugyanúgy értelmeznünk kell azt. Hozzátette, a hangoskönyvek esetében meglepő módon szerencsésebb, ha a felolvasó nem hangsúlyozza túl a szöveget, mert így megfosztja az önálló feldolgozás élményétől a hallgatót.

Kamarás István kiemelte, az olvasás sajnos egyre ritkábban van jelen az életünkben, miközben azért is fontos, mert ez segít kialakítani az empatikus képességeinket.

A beszélgetésben kitértünk arra is, hogy az olvasás nem kell, hogy magányos elfoglaltság legyen. A 20. század elején alakuló könyvklubok egyik vonzereje az volt, hogy a kiadók olcsóbban szállították a csoportnak a könyveket, mint amennyiért az üzletekben lehetett azokat kapni. Amerikában az 1920-as években megjelenő havonta rendezett könyvklubok előnye az volt, hogy csökkentették a könyvtárak leterheltségét, hátrányuk pedig az, hogy mivel népszerű könyveket választottak a résztvevők, ez még jobban elbillentette a mérleget a populáris kiadványok népszerűsítése felé.

Mindenesetre a könyvklubok egyik, ha nem a legfontosabb jellemzője a közösségi jelleg. Ahogy a legtöbb társas eseményé általában. Okkal szeretnénk többekkel megosztani egy élményt, és az sem véletlen, hogy kiket választunk, vagy kik választanak minket. A tagok véleménye természetesen eltérhet, de ugyanúgy hathatnak is egymásra. Sokszor észrevétlenül.

S. Tóth Márta coach-csal a közösségi élmény előnyeiről és hátrányairól beszélgettünk a folytatásban, aki kihangsúlyozta, hogy a program jellegétől függően kerülhetnek a részvevők különböző hangulatba, de sokszor egyfajta transz állapot is felléphet, mint egy meccsen, vagy tüntetésen. Sokszor a rendezvény után órákkal vesszük csak észre, hogy mások után mentünk.

A leghatásosabban valószínűleg a külsőségekben tudjuk befolyásolni egymást, és persze befolyásoltatni magunkat. Többek között a frizuránkat is sokszor divatlapokból választjuk. Az azokban szereplő képeket pedig ezer más művészeti ág inspirálta. A külső megjelenés és a környezet közötti hasonlóság pedig az ókori Egyiptomtól kezdve napjainkig szinte minden történelmi korban megfigyelhető. Kovács Melinda divattörténeti blogger olyan érdekességeket osztott meg a hallgatókkal, mint hogy az ókori Rómában egyenes hosszú hajat csak a prostituáltak viseltek, és hogy a frizurabodorítás, illetve annak mértéke egyértelműen jelezte a viselője társadalmi rangját. Hozzátette, a történelem más korszakaiban is használták erre a frizura kialakítását.

És habár a női frizurák mutattak nagyobb változékonyságot a történelemben, a férfiak is kitettek magukért. Sőt, kihasználva adottságaikat, ők az arcszőrzet fabrikálásában élték ki kreativitásukat. A szakáll már nagyon korán többletjelentéssel bírt, ahogy annak hiány is. Az ókori görögöknél a férfiasságot és a becsületet jelképezte az arcszőrzet, míg Spártában a szakáll levágása a gyáva harcosok büntetésének egyik formája volt. I. Péter orosz cár az elmaradottságot látta a szakállban, ezért betiltotta, és parancsba adta, hogy ha valaki mégis növeszt, azt bárhol és bármikor megborotválhatják. A bajuszt azonban engedélyezte. A brit hadseregben 1860-tól 1916-ig viszont nemhogy lehetett, egyenesen kötelező volt bajuszt viselni. Ismeretes olyan eset is, amikor a divat és a politikai érdek talál egymásra az arcszőrzet kialakításában. Abraham Lincolnt el sem tudnánk képzelni jellegzetes szakálla nélkül. Pedig 52 éves koráig nem hordott. Majd elnökjelöltsége idején levelet kapott egy 11 éves kislánytól, aki szerint így nyerhetné meg a politikus a női szavazókat. „Minden hölgy szereti a szakállakat, és nógatnák a férjeiket, hogy szavazzanak ők is önre, és akkor ön lehet az Elnök.” Így szólt a tanács, amelyet Lincoln meg is fogadott.